Fontos!

Sziasztok!

Újra jelentkezem, bár tudom, hogy sok idő telt el az előző rész óta, viszont most sem hoztam folytatást... Egy kicsit más dologról szeretnék most írni, és nagyon szeretném, ha minden olvasóm figyelmesen végigolvasná ezt a bejegyzést.

Az utóbbi időben nagyon sokat rágódtam ezen a történeten, próbáltam részt írni, hosszútávon kitalálni, hogy mi legyen vele, és mostanra rá kellett jöjjek, hogy mindez nem megy. Rengeteg olyan új ötlet van a fejemben, amit ebben a történetben már nem tudok megvalósítani, viszont nem szeretném veszni hagyni őket úgy, hogy ti nem is olvastátok. Említettem pár napja, hogy elkezdtem írni egy új történetet. Kezd teljesen összeállni a fejembe, hogy mi hogyan legyen benne, és azt gondolom hogy egyrészről ez nagyon jó, másrészről ti nagyon szomorúak lesztek.

Arra a döntésre jutottam, hogy ezt a történetet egyelőre így hagyom ahogy van, és szeretném egy kicsit szüneteltetni. Számomra már nagyon régen kiderült, hogy képtelen vagyok élni az írás nélkül, ezért nem kell aggódnotok, nem hagyom abba. Belekezdek a már előbb említett új történetbe.

Nem mondom, hogy sohasem fogom ezt a történetet befejezni, hiszen nagyon a szívemhez nőtt, mint ahogy nektek is, és nem szeretek teljesen félbehagyni semmit, egész egyszerűen csak most kell egy kis váltás. Néha már azon kapom magam, hogy gondolkoznom kell rajta, hogy hogyan szólaltassam meg a szereplőket. Régen ez csuklóból jött...

Tudom, hogy most sokan nagyon szomorúak lesztek, de kérlek titeket, hogy ne haragudjatok rám emiatt...:S Remélem, hogy ezzel a kis váltással nem üldözök el senkit, és hogy nem bomlik fel az a jó kis társaság akik itt összejöttek, csupán csak egy másik történetnél folytatjuk.;)

Nagyon-nagyon-nagyon, kimondhatatlanul szeretlek titeket, és borzasztóan hálás vagyok nektek mindentért.

Valószínűleg még ma megcsinálom az új blogot, és a rész is fent lesz. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, és hogy tényleg nem haragszotok rám.:S

Puszi nektek!

u.i.: a nevemre kattintva megtaláljátok majd az új blogot, és most kivéletelen megkérnék mindenkit, hogy ehhez a bejegyzéshez főként ezzel a témával kapcsolatos kommentek érkezzenek! Aztán persze az új történet első részénél ugyanúgy lehet folytatni az eszmecseréket!;)

Először téged, aztán engem

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokat kellett várni a részre, de itt az évvége, és most elég húzós minden... A következő hetem sem lesz egyszerű, de aztán jön a nyáriszünet, és majd igyekszem gyakrabban részt hozni, addig pedig egy kis türelmeteket kérném, mert fogalmam sincs hogy mikorra tudom megírni a folytatást...:S

Ehhez a részhez viszont mindenkinek jó olvasást kívánok!;) Írjatok kommentet!

Puszi nektek!

2/13. rész

 - Vic…- torpanok meg megszeppenve

- Beszélhet…- pillant rám, de ahogy meglátja rajtam Tom pólóját, el is akad a szava.- Oh, már értem…- hihetetlenül megalázóan néz végig rajtam, ami nagyon meglep. Talán egy kicsit még el is szégyellem magam.

Bill csak csöndben figyeli az eseményeket.

- Miért jöttél?- kérdezem halkan

- Csak rendezni akartam a dolgokat, de ahogy látom, már széttetted a lábad…- veti oda nekem

- Ezt most csak rosszul hallottam, ugye?- jelenik meg Tom is.

- Nem.- ingatja Vic a fejét elszántan- És mindketten tudjuk, hogy most megdugod, két hétig álompár vagytok, aztán jön egy jobb, egy szebb, egy olyan akinek nincs gyereke, és te pedig már futsz is utána…

- Alex az én fiam is!- mutat magára Tom

- Igen, ahogy az elmúlt 8 hónapban is a tied volt…- mosolyodik el Vic gúnyosan

- Jó, elég volt!- szól közbe Bill, mielőtt a bátyja válaszolni tudna, és újabb véget nem érő kakaskodás venné kezdetét.- Miért jöttél?

- Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá…

- Vic!- szólok rá- Mi a franc van veled?

Tényleg nagyon meglep a viselkedése. Olyan lekezelő és kicsinyes, amilyennek még sosem láttam.

- Semmi, egész egyszerűen csak nem ezt vártam tőled…- pillant rám. Kérlelően nézek a fiúkra, és Billnek próbálom jelezni, hogy ez az a pillanat, amikor le kéne lépjenek, de szemmel láthatóan nem veszi a lapot…

- Na jó, gyere!- ragadom meg Vic karját, és kihúzom magammal a lépcsőházba, becsukva magunk után az ajtót.

- Mégis mi ütött beléd?!- szegezem neki azonnal a kérdést

- Újra tönkre fog tenni!- néz rám hatalmasra nyílt szemekkel

- Szart se tudsz erről az egészről…- felelem lekezelően.

- A rohadt életbe Bill! Nem kellett volna félbeszakítanod, csak miután én is válaszoltam!- megy a gitáros a testvére után a nappaliba.

- Semmivel nem vagy különb…- pillant a bátyjára- Ez csak egy ördögi kör, ide-oda dobáljátok a labdát. Ha most nem vetek neki véget, akkor már szétvertétek volna a berendezést!

- Akkor is! Mi a francért jön ide?

- Nem tudom, nem árulta el, csak hogy Aprilhez jött…- fintorog

- Egyszer még agyonütöm…- zsörtölődik Tom, ám ekkor meghallja Alex sírását a kisszobából, és oda siet.

- Jó reggelt, álomszuszék!- veszi ki a kisfiát a kiságyból, és ad a fejére egy puszit.- Jól aludtál?- mosolyog a picire, mire az egy kicsit megnyugszik, és az apja nyakába szuszog. Tom gondoskodóan simít végig a hátán, majd leül vele a kiságy melletti kanapéra.

- Most biztos meglepődtél, hogy én vagyok itt és nem anya, ugye?- szól újra Alexhez- De anya is mindjárt itt lesz, csak itt van Vic, az a kis mitugrász, aki azt hiszi, hogy az apád lehet, pedig ez nincs így. Mert anya téged és engem szeret a világon a legjobban.- mosolyodik el Alex kíváncsi szemeit látva- Először téged, aztán engem.

Erre Alex szélesen elvigyorodik és örömében újra az apja mellkasának dől, pont úgy mint a legelső találkozásukkor.

- Jaj, kisfiam!- sóhajt fel Tom- Bár el tudnám mondani, mit érzek most.

Miután Vic a fejemhez vágta, hogy egy utolsó, undorító lotyó vagyok, hihetetlenül felhúztam magam, de ugyanakkor elgondolkodtató is volt. Tényleg az lennék, amiért lefeküdtem Tommal? De hát ez nem egy dugás volt, hanem szeretkezés, és a kettő nem ugyanaz.

Amikor benéztem a kisszobába Tom és Alex édesen játszottak a szőnyegen egy kisautóval. Néhány másodpercig csak álltam ott és néztem őket mosolyogva, de aztán Tom észrevett.

- Na?- pillant rám, aztán újra Alexhez fordul

- Semmi.- ülök le melléjük

- Oké, ne a gyerek előtt.- bólint, én pedig pontosan tudom, hogy úgyis ki fog faggatni, hogy mit beszéltem Viccel.

- Szia kicsim!- hajolok oda Alexhez, és adok neki egy puszit, mire örömében azonnal a nyakamba kapaszkodik, és az ölembe ül.- Hogy aludtál?- simogatom meg a fejét.- Kezdesz éhes lenni, ugye?- sandítok rá, amikor látom, hogy nemsokára sírni kezd.- Na gyere! Tisztába teszlek és eszünk.

- Addig egy kicsit összeszedem magam.- áll fel Tom mellőlünk.- Haza is kéne vergődnöm.

- Rendben.- bólintok

- Nagyon szeretlek titeket, ezt sose felejtsétek el.- hajol le és egy puszit nyom a fejemre, majd kimegy a szobából.

Miközben Alexet etettem, komolyan szöget ütöttek a fejemben Vic szavai. Egyrészt nem tudtam mire vélni a viselkedését, másrészt viszont magam sem tudtam mit gondoljak. Annyira hamar és olyan gyökeresen változott meg a véleményem Tommal kapcsolatban, hogy az kívülálló szemmel tényleg egy kicsit furcsa lehetett. Persze tudtam, hogy jók döntöttem, amikor megbocsátottam neki, de nem jött ez egy kicsit túl hamar?

- Szóval?- pillant rám Tom az ebédlőasztalnál ülve, miután megetettem Alexet.

- Azt mondta… hogy egy utolsó lotyó vagyok…- bököm ki halkan, mire a gitáros keze ökölbe szorul.

- Ugye nem bántad meg?- húz oda magához gyengéden és az ölébe ültet. Nem válaszolok, csak a szemébe nézek- April! Ugye nem hiszed el, amit Vic mondott?!- látom rajta, hogy kezd ideges lenni.

- Talán tényleg várni kellett volna még egy kicsit ezzel…- válaszolok halkan

- Hát ezt nem hiszem el!- pattan fel, így én is felállni kényszerülök- Ezt most komolyan mondod?

- Fogalmam sincs mi lesz most…- ülök le az asztalhoz

- Hát gratulálok!- néz a szemembe mérgesen- És Vicnek is! Nagyon ügyesen elérte a célját! Nem veszed észre? Máris miatta balhézunk…

- Tom, nézd, meg kell értened engem is! Nem ilyen egyszerű, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozik az életünk…

- Nem, a kettőnek köze sincs egymáshoz!- vág közbe- Itt egész egyszerűen csak az a gond, hogy te hiszel egy kívülállónak, ahelyett, hogy arra hallgatnál, amit érzel!

- Ne haragudj…- kérem. Igaza van, tényleg csak Vic ültetett bogarat a fülembe, de most már késő, mert kitört a botrány.

- Azon vagyok, hogy minél jobban bebizonyítsam, hogy megbántam, hogy elhagytalak titeket. Megalázkodtam előtted, számtalanszor szerelmet vallottam, pedig tudod, hogy ez nem az erősségem, mégis mindent megteszek érte, hogy nektek jó legyen. Elismerem, hogy itt én hibáztam a legnagyobbat, de nem fogsz úgy ugráltatni, ahogy a kedved tartja!- sorolja elszántan- Annyi férfi büszkeségem még maradt, hogy nem hagyom, hogy hülyének nézz, April.

- Nem nézlek hülyének!- próbálok védekezni, bár nagyon meg vagyok szeppenve.

- Igenis szarul esik, hogy ezt csinálod… Főleg mert már tudnod kéne hogy Vic ellenem van, amióta csak ismerjük egymást…- néz a szemembe, de nem igazán tudok rá mit mondani.

- Nagyon szeretném, ha elgondolkoznál ezen.- mondja komolyan- Most pedig a legjobb lesz, ha megyek.- azzal kihátrál a konyhából, én pedig csalódottan nézek utána.

Fél füllel még hallom, ahogy elbúcsúzik a szobájában játszó Alextől, majd becsapja maga után az ajtót.

- A rohadt életbe…- fejelem le az asztalt tehetetlenül.

Jófiú leszek

Sziasztok!

Tudom, hogy most sokat kellett várni a folytatásra, de sajnos a hetem nem volt a legszerencsésebb...:S

Mindenesetre most itt a rész, remélem mindenki örömét leli benne!:P

Jó olvasást! Puszi!

Figyelem!

+18!! (tudom, hogy már mindenki ezt várta, de nem vállalok értetek felelősséget!:P)

2/12. rész

Tom most legalább olyan gyengéden csókol meg, mint délután a lakásán. Egy egészen aprót felsóhajtok, de ez is elég hozzá, hogy a tudtára adjam, hogy mennyire jó vele lenni. A tarkóját kezdem simogatni, majd a gerince vonalán haladok lefelé. Érzem rajta, ahogy jólesően kirázza a hideg, és néhány emlékkép kúszik az agyamba. Emlékszem rá, hogy régen is imádta, amikor a hátát vagy a nyakát simogattam. Ő eközben óvatosan újra visszatér a nyakamhoz, és végigcsókolja azt egészen a kulcscsontomig, majd vissza a fülem mögé. A már előzőleg felgyűrt pólómat elkezdi lehúzni rólam, én pedig a fejem fölé emelt kezeimmel segítek neki. Mohó szemekkel néz végig rajtam, ahogy lekerül rólam a ruhadarab, majd puszilgatni kezdi a mellkasomat, miközben fél kézzel szinte észrevehetetlenül kattintja ki a melltartóm csatját.

- Ügyes.- jegyzem meg mosolyogva, majd egy újabb csókért hajolok hozzá. Érzem az ajkain, ahogy ő is mosolyog. Vigyázva simítok végig az arcán, ügyelve a verekedés nyomaira. Még mindig vörös foltok éktelenkednek rajta, és a ragtapasszal a szemöldöke mellett egészen rosszfiús beütése van. Ettől a gondolattól csak még jobban felizgulok. Végighúzom a nyelvem a nyakán, mire elégedetten felnyög, és hagyja, hogy hanyatt döntsem az ágyon, majd fölé másszak. A felsőtestét csókolgatva haladok egyre lejjebb, miközben Tom a hajamba túr, és újra felnyög. Mosolyogva csatolom ki az övét, és húzom le róla a nadrágot. Látszik, hogy mennyire fel van izgulva, sőt, észrevehetően fut végig a combjain a remegés, ahogy végigsimítva rajtuk a kezem becsúsztatom a bokszere száránál. Egy pillanatra a kezembe veszem a férfiasságát, de nem időzök el sokáig rajta, újra felkúszok hozzá egy csókért, majd együtt felülünk az ágyon. Nem tétlenkedik sokat, azonnal magához ragadja az irányítást, és hanyatt dönt, így most a fejem az ágy végénél van. Fölém hajol, hogy megcsókoljon, miközben a melleimet simogatja, majd a kezei lecsúsznak a nadrágomhoz. Kigombolja azt, majd lehúzza rólam a köldökömbe puszilva.

- Tom…- sóhajtom lehunyt szemmel, és felhúzom magamhoz. Ő befekszik a combjaim közé, és gyengéden megcsókol. Az egyik ujját beakasztja a bugyim pántjába, majd rám pillant.

- Most még visszatáncolhatsz.- néz a szemembe komolyan.

- Nem akarok.- ingatom a fejem suttogva, és kicsit megemelem a csípőmet, hogy könnyebben le tudja húzni a bugyimat. Lassan szabadít meg a ruhadarabtól, és hevesen a nyakamba csókol, majd egy kicsit ki is szívja. Nagyot sóhajtva élvezem, ahogy a keze a lábam közé siklik, és simogatni kezd. Pontosan tudja, hogy meddig ingereljen, majd megszabadul a saját alsónadrágjától is. Kiveszem a kezéből a nadrágjából elővett óvszert, majd gondosan felgörgetem neki, és újra magamra húzom. Csillogó szemekkel és az izgalomtól reszkető szívvel nézek rá, miközben ő egy kicsit megemelkedik, kezét a térdhajlatom alá csúsztatja. Szorosan összekapcsolódik a tekintetünk, majd lassan belém hatol. Egy pillanat alatt hatalmas remegés szalad végig a testemen, ahogy megérzem magamban, és egyszerre szakad fel belőlünk egy nyögés. Tom újra rám dől, én pedig szorosan a nyakába kapaszkodok a mellkasához nyomva a melleimet. Erre újra felsóhajt, majd lassú mozgásba kezd. A lábaimmal átkarolom a csípőjét, és ahogy régen, most is sikerül hamar összehangolnunk a mozgásunkat. Gyengéden kezd szeretgetni, nem sietve el semmit. Végigcsókolgatom a nyakát, és kacéran a fenekébe markolok. Az a hatalmas szexuális energia, ami most szabadul fel belőlünk, legalább száz fokra hevíti a szobát is. Olyan régóta és annyira vágytam már erre a pillanatra, hogy már pár perc után úgy érzem, hogy azonnal elélvezek. Tom zilálva mélyeszti az ujjait a combomba, miközben minden erejével azon van, hogy fölöttem tudjon maradni. Megcsókol, és szinte hallom, hogyan lüktet a vér az ereiben. Teljesen összesimul a testünk, és érzem rajta, hogy nagyon hamar el tudna ő is menni, ekkor azonban hirtelen lelassít, egy pillanatra meg is áll, majd újra mozogni kezd. A hátán az összes izma megfeszül, ahogyan megtámaszkodik fölöttem. Hatalmasat nyögök, ő pedig a combom alá nyúlva az egyik lábamat egy kicsit megemeli. Ismét kezdem úgy érezni, hogy nem bírom már tovább. Feszes csípőmozdulatokkal próbálom gyorsabb mozgásra ösztönözni, ami sikerül is. Tom is kezdi elveszteni a fejét, nekem pedig már lüktet mindenem.

- Tom!- nyögök fel- Tommy…

- Mindjárt… esküszöm…- lihegi, majd a nyakamat kezdi szívni. Egyre gyorsabb tempót kezd diktálni. Szenvedélyesen megcsókol, és ekkora egyszerre tör ránk az orgazmus. Zilálva vetem hátra a fejem, Tom pedig hangosan nyög, de nem hagyja abba a mozgást, csak amikor a hosszú orgazmusunk csillapodni kezd. Fáradtan dől a nyakamba, nekem pedig még mindig lüktet az összes testrészem. Hallom, ahogyan süvít a fülemben a vér, majd a lábam erőtlenül csúszik le a csípőjéről, és megsimogatom a nyakát.

- Szeretlek.- szólok hozzá halkan, mire erőtlenül emeli fel a fejét.

- Én is téged, baba…- támasztja a homlokát az enyémnek

Fél órával később már Alex szobájában ülök, és őt etetem. Esténként mindig anyatejet kap. Ő már lassan félálomban fekszik a karjaimban, de nem is csodálom. Kimerítő egy nap volt ez neki is.

Azt kell mondjam, hogy nem bántam meg, hogy lefeküdtem Tommal. Sőt. Hosszú idő óta most látok rá először esélyt, hogy rendbe hozzunk mindent. Most látok csak rá igazán esélyt, hogy elfelejtsek mindent, amit tett.

Amikor látom, hogy Alex már mélyen alszik, adok egy puszit a feje búbjára és beteszem a kiságyba.

- Aludj jól, Bogyó!- simogatom meg halkan az arcát

- Elaludt?- dugja be a fejét az ajtón Tom suttogva

- Igen.- bólintok, mire ő is bejön. Csak egy alsógatya és egy póló van rajta. Csöndben behajol a kiságyba, majd megpuszilja a fiát.

- Gyere!- simít végig a hátamon halkan. Óvatosan hajtom be Alex szobájának az ajtaját, majd mi is ágyba bújunk.

- Beszéltem egy pár szót az öcsémmel.- húz magához Tom a takaró alatt

- És?

- Kioktatott, hogy lehetőleg ne basszam el az utolsó lehetőségemet…- bár nem látom az arcát a sötétben, de hallom, ahogy fintorog.

- Osztom a véleményét.- bólintok, majd felé fordulok, és megpuszilom az orrát.- Nem tudom, hogy csináltad, hogy ilyen gyorsan ismét az életem része lettél, de ajánlom, hogy ne rontsd el.

- Baba… jófiú leszek, ígérem!- puszil meg

- Szavadon foglak!- mosolygok, majd egy rövidke csönd áll be közénk.

- Még mindig te vagy a legjobb nő, akit ismerek…- szólal meg végül Tom egy sóhajtás kíséretében.

- Még mindig te vagy a legjobb lepedőakrobata, akit ismerek.- vigyorodok el

- Héé, hányat ismersz?- háborodik fel

- Egy párat biztosan…- húzom az agyát.

- Igen? Igen?- mászik fölém

- Igen!- mosolygok, majd boldogan megcsókolom.

Másnap reggel az előszobából beszűrődő hangokra ébredek. Álmosan kimászok Tom védelmező karjaiból, magamra kapom a pólóját, ám amikor kiérek a szobából lefagy a mosoly az arcomról, az előszobában ugyanos Vic áll, és éppen Billel veszekszik.

Úgyis nálam kötsz ki

Sziasztok!

Tudom, hogy most egy kicsit többet kellett várni az új részre, de a technika közbeszólt, és nem volt netem 3 napig...-.- De most itt az új rész, remélem mindenkinek tetszik, és mindenkit kellően felcsigáz!:P

Jó olvasást hozzá!

Puszi!

u.i.: köszönöm a rengeteg olvasót, egyre többen vagytok!=)

2/11. rész

Kíváncsi voltam rá, hogy mi fog történni, de a fiúk csak egymást méregették gyilkos tekintettel.

- Na!- szólalok meg végül én- Ahogy látom, én ide már nem kellek, majd elintézitek ti ketten, amit el kell.- azzal megindulok a kapu felé

- Ne!- szólnak utánam egyszerre, és Vic még a karomat is elkapja. Szinte látszik, ahogy Tom szemében kigyullad a féltékenység tüze, amint Vic kezére néz.

- Vic, mondtam, hogy ne keress…- pillantok rá

- De beszélnünk kell!- válaszol ellentmondást nem tűrő hangon

- Hé, öreg! Mit nem értesz azon, hogy ne keresd?- lép közelebb a gitáros.

- Pofa be, Tom!- szól neki vissza

- Én a helyedben visszavennék kicsit…

- Én meg a helyedben elhúznék a picsába!- emeli fel a hangját agresszívan, amitől még én is meglepődök kicsit. Alex összehúzódva bújik a nyakamhoz, de azért fél szemmel az eseményeket figyeli.

- Óhh…- mosolyodik el a gitáros gúnyosan- Érthető, hogy félted a pozíciódat… - majd mint aki jól végezte a dolgát hátat fordít Vicnek, és felém fordul. Nem gondolom, hogy tárgyalnivalóm lenne Tommal, ezért amikor látom, hogy valószínűleg befejezték a veszekedést, kinyitom a kaput, és bemegyek. Tom gyorsan kapja el az ajtót, és  utánam jön.

- Hé, Tom!- szól még utána Vic, mikor a gitáros már az ajtóban van. Hátrafordul, de rosszul teszi, mert Vic hirtelen egy hatalmasat behúz neki, amitől beesik az ajtón. Ijedtemben felsikítok, Alex pedig sírni kezd. A két fiú eszeveszett módon kezd verekedni, de egyértelműen Tom bizonyul az erősebbnek, annak ellenére, hogy Vic ütött először. Annyira bepánikolok, hogy fogalmam sincs mit tegyek. Végül gyorsan kimegyek a ház elé, és felkapuzok Billékhez. Szerencsémre otthon van.

- Azonnal gyere le, a bátyád megöli Vicet!!- kiabálom bele kétségbeesetten

- Mi?- kérdez vissza az énekes- A kurva életbe!- azzal lecsapja a kaputelefont.

Mire visszaérek, Vic pólóját már teljesen eláztatta az orrából folyó vér, de Tom ott üti, ahol éri. A gitáros szemöldöke és ökle fel van szakadva, de nem nagyon törődik vele. Meg van róla győződve, hogy teljesen fölényben van, ám egy óvatlan pillanatban Vic lelöki magáról, és egy hatalmasat behúz neki. A feje hatalmasat koppan a kőpadlón, de Bill ekkor ér le.

- Elég!- kezd el kiabálni, és lerángatja Vicet Tomról- Elég volt!- fogja le erősen. Nem is gondolná az ember, hogy az énekes vékony teste ellenére ilyen határozott tud lenni. Vic, amikor érzi, hogy nem tud szabadulni, abbahagyja a kapálózást.

- Takarodj el innen!- löki ki Bill a kapun, majd jól becsapja az ajtót. Aggódva nézek utána, de amikor látom, hogy tud rendesen menni, és nem fog összeesni, minden idegszálam Tomra összpontosul. Kábán fekszik a padlón, de legalább magánál van. Nagyon beüthette a fejét.

- Jól vagy?- guggol le mellé Bill, és felülteti

- Persze…- bólint gyengén.

- Mi történt?- érkezik meg Theo is kétségbeesetten

- Összeverekedett Viccel.- válaszolok neki- Megtennéd, hogy felviszed Alexet?- adom a kezébe a még mindig síró fiamat.

- Persze.- bólint segítőkészen, és el is indul felfelé.

- Hányat mutatok?- kérdezi Bill

- Hármat.

- Oké- bólint- Fel tudsz állni?

- Fel.- Bill egy kicsit támogatja, de tényleg képes lábra állni.

- Hadd segítsek!- megyek oda, és belekarolok Tomba. Végül így visszük fel az öccsével együtt a lakásba.

- Hogy juthatott eszedbe összeverekedni vele?- kérdezem már fent a fürdőben, és leültetem a kád szélére, miután Bill magunkra hagyott minket.

- Ő kezdte!- válaszol, és felszisszen, ahogy a fertőtlenítő a szemöldökéhez ér. Az arca tele van vörös foltokkal, az ütések nyomán, és a kézfejéből is még mindig csordogál a vér.

Nem válaszolok, csak csöndben teszek egy sebtapaszt a fejére, és nekiállok bekötözni a kezét gézzel.

- Vigyáznod kéne a kezeidre…

- Tudom, de most nem sajnálom. Vic megérdemelte.

- Hagyjuk ezt most.- dobom a szemetesbe a véres vattát- Kész vagy.

- Köszönöm.- nézi meg magát a tükörben- Ne haragudj rám…- céloz a beszólására, de nem reagálok rá semmit.

- Biztos jól vagy?- pillantok rá, amikor a szemem sarkából látom, hogy meginog.

- Persze, semmiség.- kapaszkodik meg a csapban

- Hívni kéne egy orvost…- mondom bizonytalanul

- Nem kell orvos.- jelenti ki határozottan- Majd kialszom otthon.

- Így nem mehetsz haza!- csúszik ki a számon hirtelen, mire meglepetten emeli rám a tekintetét.

- Nem dobsz ki?- kérdezi végül

- Nem…- sóhajtok megadóan- Dőlj le a hálóban, mindjárt viszek egy pokrócot.- hagyom ott, és átmegyek Theoékhoz.

- Sziasztok!- megyek be a nappaliba

- Szia!- köszön Bill, miközben Alexszel játszik a szőnyegen.

- Theo merre van?- nézek körbe

- Kaját csinál. Igaz, husi?- fordul az unokaöccse felé mosolyogva.

- Szia kicsikém!- guggolok le én is hozzájuk, és megpuszilom Alex homlokát.

- Tom hogy van?- kérdezi az énekes

- Ledőlt egy kicsit, mert szédült, de nem enged orvost hívni…- grimaszolok

- Jellemző… Majd később átnézek hozzá.- mondja, majd újra Alex felé fordul, aki egy sárga kisautóval játszik- Mutiiii, mid vaaaaan? Nekem sose voltak ilyen király játékaim, mert Tom mindig elvette…- görbül le a szája széle játékosan, mire Alex csak kineveti.

- Na jól van, hagylak titeket. -állok fel

- Ugye itt maradhat?- pillant rám Bill

- Persze, legalább nem látja az apját összevert fejjel.- bólintok, majd otthagyom őket.

Keresek Tomnak egy pokrócot, majd bemegyek hozzá. Félmeztelenül fekszik az ágyamon, félálomban, de azonnal kinyitja a szemét, ahogy belépek.

- Csak én vagyok az…- nézek végig a kidolgozott felsőtestén nagyot nyelve, de aztán erőt véve magamon betakargatom.- Hozzak egy teát?

- Inkább maradj itt!- szólal meg halkan

- De Alex…- próbálkozok meg az egyetlen ésszerű kifogással.

- Billék majd vigyáznak rá! Az öcsémnek úgyis ritkán van ideje…- szakít félbe- Kérlek!- emeli fel maga mellett a plédet, jelezve, hogy feküdjek be mellé.

- Jó, de csak egy kicsit…- felelem végül rövid hezitálás után, és befekszek mellé, háttal a mellkasához simulva.

Tom átkarol és a kezét a melleim alá csúsztatva szorít magához. Csak csöndben fekszünk egymás mellett. A szívem a torkomban dobog, az izgalomtól, hogy most mi fog történni, de ugyanakkor hihetetlen nagy megnyugvás a karjaiban feküdni.

- Nagyon szeretlek titeket.- szólal meg. Egy kicsit meglepődök ezen a hirtelen vallomáson.- Máskülönben nem verettem volna össze magam…- sóhajt, és most kivételesen nem tudok vitába szállni vele, mert igaza van, ezért inkább csak csöndbe maradok.

- April…- fordít hanyatt, ő pedig az oldalára fekve megtámasztja a fejét mellettem.- Meddig akarsz még kínozni mindkettőnket? Úgyis nálam kötsz ki, hiába tiltakozol ellene. Összetartozunk. Mindig is össze fogunk. Ha csövesek leszünk, és a híd alatt kell felnevelnünk Alexet, mert elkártyázom az összes pénzünket, akkor is egymást fogjuk szeretni…- mosolyodik el a végére, ami engem is mosolyra fakaszt. Tom ezen felbátorodva óvatosan közelebb hajol, és finoman megcsókol. Először megijedek, hogy mi lesz most, de aztán átadom magam az érzésnek. A kezét a hátam alá csúsztatja, és egy kicsit megemel. Hevesen csókolok vissza, ő pedig a két lábam közé helyezkedik, és megtámasztja magát. Dobogó szívvel csimpaszkodok a nyakába, és mohón falom az ajkait. Néhány másodperc után érzem, ahogy egy kicsit felgyűri a pólómat és a derekamat kezdi simogatni, majd a csókjaival áttér a nyakamra.

- Le akarok feküdni veled…- nyögöm ki élvezettel teli hangon, mire felkapja a fejét, és az igazi Tomos félmosolyával néz rám, amibe annak idején beleszerettem.

Megéri-e...?

Sziasztok!

Itt az új rész!=) Most nem lett olyan nagyon hosszú, mint szokott, ezért bocsi, de azt hiszem ez a rész most így kerek, és eléggé eseménydús is, szóval nem ragoztam tovább!

Jó olvasást hozzá, és dobjatok kommentet!:P

Puszi!

2/10. rész

- Ne utasíts vissza…- szólal meg Tom újra, amikor látja, hogy egyelőre képtelen vagyok reagálni.

Villámgyorsan kell mérlegelnem. Vagy engedek Tomnak – és a saját vágyamnak egyaránt-, érzéki csókban forrunk össze, aztán mindent elhiszek neki, amit mond, vagy visszautasítom, és ezzel együtt az önbecsülését is annyira eltaposom, hogy még a végén tényleg elhiszi, hogy már nem kell nekem.

A gyors döntéshozatal után várakozóan nedvesítem meg az ajkaimat, és torokban dobogó szívvel nézek rá.

- Oké, akkor ezt beleegyezésnek veszem.- nyugtázza kisfiús csillogással a tekintetében, majd egészen közel hajol hozzám. Először csak alig érezhetően érinti neki az ajkait az enyémnek. Egyik kezét a fülem alá csúsztatja, a másikkal pedig finoman a hajamba túr. Elalélva hunyom le a szemem, miközben egy finom puszit váltunk. Óvatosan szívom be az alsó ajkát, mire felsóhajt, és még közelebb von magához. Ellazítom az álkapcsom és résnyire nyitom az ajkaimat, zöld utat adva neki. A nyelve érzékien csúszik át a számba, mi pedig teljesen összesimulunk. A térdeim is beleremegnek az érzésbe, amikor a nyelveink találkoznak. Lassan, elnyújtottan kezdünk csókolózni, nem sietve el semmit. Szorosan karolom át a testét, lábujjhegyre állva, hogy még jobban elérjem az ajkait. Tom a nyakamat simogatva csókol tovább, mígnem Alex sírása zökkent ki minket. A lehető leglassabban válunk szét.

- Mennyi rá az esély, hogy magától abbahagyja?- kérdezi halkan, és csukott szemmel támasztja a homlokát az enyémnek, a hajamat a fülem mögé tűrve.

- Semennyi…- suttogom az ingébe kapaszkodva.

- Akkor be kéne menni…

- Be kéne…- ismétlem, mire hang nélkül nyitja ki az ajtót, és csak ezután engedjük el egymást.

- Bogyó!- sétálok az ágyhoz, és a karjaimba veszem Alexet, majd nyugtatóan ringatni kezdem.- Mi a baj kicsim? Jönnek a fogaid?- kérdezem, de egyre csak sír.

Tom várakozóan ül le az ágy szélére és csak figyel, amint fel-alá kezdek sétálni a fiunkkal.

- Milyen lehet, amikor jönnek az ember fogai?- kérdezi elmélázva

- Hát, egyszer a tieid is kibújtak.- mosolygok

- Jó, persze, de ki emlékszik már arra?- dől hátra az ágyon, de Alex nem akarja abbahagyni a sírást. Egyre jobban belelovallja magát, és teljesen kipirul az arca.

- Tisztába tetted?- pillantok Tomra

- Igen…- sóhajt, majd újra felül

- Alex nagyon nehéz vagy, tudsz róla?- simítok végig a hátán

- Had próbáljam meg!- pattan fel Tom azonnal segítőkészen, én pedig a karjaiba adom Alexet. Óvatosan a vállához támasztva a kis testét, járkálni kezd vele a szobában, de a kisfiú csak továbbra is sír.

- Mi lenne, ha gitároznék neki?- veti fel az ötletet néhány perc múlva

- Hát… egy próbát megér.- vonom meg a vállam az ágyon ülve. Erre Tom szó nélkül leteszi a fiát, majd kisiet a szobából, rövid idő múlva pedig egy gitárral tér vissza.

- Gyere Bogyó, nézd!- ültetem az ölembe, és Tom felé fordulok. A gitáros egy spontán dallamot kezd játszani, miközben fél szemmel Alex reakcióját figyeli. A kissrác szája a meglepetéstől tátva marad, és elfelejt sírni. Sosem hallott még gitárhangot, de kíváncsian fogadja az újdonságot. Aztán néhány perc múlva megnyugodva bújuk a karomba, és onnan figyeli az apját.

- Büszke vagyok magamra, hogy sikerült nekem megnyugtatnom Alexet!- húzza ki magát Tom már a konyhában.

- Hmm.- elgondolkozva iszok bele a bögrémbe, majd beáll közénk a csend. Eszembe jut a csók, és megijedek. Most hogyan tovább? Ennyi lett volna a nagy megbocsátás? Felejtsünk el mindent? Nem, nem hiszem…

- Mit érzel most?- szólal meg végül ő.

- Félek.- nézek a szemébe

- Értem…- pillant ki csalódottan az ablakon.

- Nézd Tom… én elhiszem, hogy nem erre számítottál, de tudnod kell, hogy egy csóktól még nem lesz minden a régi…

- Persze… Csak néha elgondolkozom rajta, hogy megéri-e…- nyögi ki hirtelen, aztán az enyémmel együtt az ő arcára is kiül a döbbenet.- Mármint… nem úgy értettem! Persze, hogy megéri! Hiszen ezért kerestelek fel titeket!- kezd hevesen magyarázkodni.

- Ejha!- pillantok rá tettetett elismeréssel, majd a háló felé indulok

- April félreérted!- siet utánam azonnal- Nagyon is megéri! Egyszerűen csak azt hittem könnyebb dolgom lesz!

Szerencsémre Alex a már éppen kezdi unni a plüssnyulát, úgyhogy időben érkezek.

- Hé, most mit csinálsz?- ér utol a gitáros kétségbeesetten

- Felöltöztetem Alexet, aztán haza megyünk.- válaszolok, és felhúzom a kabátot a fiamra.

- April, én sajnálom! Nem úgy gondoltam…

- Persze, Tom, most nem gondolod komolyan, legközelebb pedig már se híred se hamvad, mint legutóbb, ugye?- pillantok rá- Lehet, hogy te ilyen könnyen túlléptél a saját hibádon, de bennem még igenis élénken él az a délután, amikor leléceltél.

Erre már nem tud mit mondani.

- Igen, én is így gondoltam!- megyek ki az előszobába, és én is felöltözök, aztán felkapom Alexet- Na szia!

Tom csak dermedten áll az előszobában, és a csukott ajtót bámulja.

- Te idióta!- kezdi el a fejét a falba verni- Barom! Barom! Barom!- majd villámgyorsan felöltözik és ő is a parkolóba siet.

A visszapillantó tükörben láttam, hogy Tom utánunk indult. A hazafelé úton végig mögöttünk haladt. Sejtettem, hogy nem fogja annyiban hagyni, de eléggé szíven ütött a beszólása, még akkor is, ha tényleg nem úgy gondolta. Pontosan ez az amitől félek. Hogy egy nap majd azt mondja, hogy neki nem éri meg ez az egész, és újra elhagy. Azt már tényleg nem élném túl.

A ház előtt leparkolva azonnal kipattant az autóból, ahogy én is kiszálltam.

- April, kérlek!- jön oda hozzám, ám mielőtt válaszolni tudnék egy harmadik autó is lefékez. Vic száll ki belőle. Amikor Tom felismeri megfeszülnek az arcizmai, Vic pedig elszántan néz rá, bár látszik rajta, hogy nem számított rá, hogy a gitárost is itt találja. Feszülten várom, mi fog történni. A két fiú hosszú idő után most néz egymással szembe először, de úgy tűnik, hogy a kölcsönös utálaton az idő sem tudott segíteni.

Csak a megszokás miatt

Sziasztok!

Szerdán hazaértem, és most lett kész az új rész, szóval mindenkinek jó olvasát hozzá!;)

Dobjatok kommentet, ha van kedvetek!;)

Puszi!

2/9. rész

Vic szavai hallatára teljesen ledöbbentem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ezt fogja mondani. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez is megtörténhet, hiszen annak idején megbeszéltük, hogy szigorúan csak barátok maradunk, és ezt ő is jó ötletnek tartotta.

- De… mióta?

- Amióta nálunk kezdtél dolgozni…- néz a szemembe, mire nem válaszolok semmit.- Könyörgöm, ne menj vissza Tomhoz…

- Nem zárhatom ki az életünkből…- ismétlem már sokadszorra

- Adj egy esélyt magunknak…- lép újra közelebb. Csak kiszáradt torokkal nézek rá. Nem tudom, mit mondhatnék.

- Te aztán tudod, hogy ronts ajtóstul a házba…- szólalok meg végül döbbenten

- Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni.- válaszol azonnal- Sohasem akarnék neked rosszat. Tommal ellentétben.

- Miért teszed tönkre a barátságunkat?- kérdezem hitetlenkedve

- Azért, mert én ezt már nem bírom tovább!- kiált fel hirtelen, amitől egy kicsit összerezzenek- Nagyon régóta próbálom ezt az érzést elnyomni magamban, de nem megy! Amióta csak megismerkedtünk, nekem mindig csak a jó barát szerepe jutott! Láttam, amikor még hihetetlenül boldog voltál Tom oldalán, és azt is végignéztem, ahogyan könyörtelenül összetört. Többször nem fogom hagyni, hogy bántson, a rohadt életbe is!!

- És most mégis mit vársz tőlem?!- emelem fel én is hangom- A szívemet nem tudom irányítani, hiába törték össze!

- Csak gondolkozz józanésszel!!

- Megtennétek, hogy nem a parkolóban beszélitek meg a szerelmi életeteket?- kiabál ki az öcsém az irodája ablakán- Már az egész épület tudja szerintem, hogy Vic szerelmes beléd! Bár ez eddig is nyilvánvaló volt…

- Baszd meg, Eric!- kiabálok vissza neki, majd újra Vic felé fordulok- Azt hiszem a legjobb lesz, ha egy ideig most nem találkozunk…

- April…- néz rám kérlelően

- Mennem kell!- hátrálok

- Gondold át!- szól utánam- És Alexre is gondolj!

- Csak rá gondolok!- válaszolom, és bemegyek az épületbe.

Tom szíve még mindig a torkában dobogott az izgalomtól. Életében először volt kettesben a fiával, és még sohasem félt ennyire. Mindenből a legjobbat akarta adni a kisfiúnak, de rettegett tőle, hogy elront valamit. Újra.

Alex ezzel szemben láthatóan felszabadult volt. Nagy szemekkel, vidáman ült a babaülésben, és minden erejével azon volt, hogy minél jobban kilásson az ablakon. Tom néha hátranyúlt, és gondoskodóan megsimogatta a fia arcocskáját, de sokkal jobban ügyelt a vezetésre, mint eddig bármikor.

A házhoz érve körültekintően leparkolt a mélygarázsban, és csak akkor vette ki Alexet, amikor biztos lett benne, hogy nincs senki az épületben. Tudta, hogy ha Alex bekerül az újságba, azzal végleg elvágja magát.

- Gyere kisfiam!- veszi a karjaiba Alexet, aki boldogan bújik apjához.

Felérve a lakásba Tom leveszi Alexről a vastag ruhát, és a cipőt, de a kisfiú kiszúrja az előszobatükröt. Az apja karjaiba kapaszkodva együtt nézik magukat a tükörben.

- Látod, Bogyó? Ott vagyunk!- mosolyodik el Tom, és a tükrön keresztül a fiára néz- És látod, hogy mennyire hasonlítunk?- simít végig a fia orrának vonalán, majd a sajátján is, mire Alex nevetni kezd.

- Csikis vagy?- simít végig a kisfiú talpán, mire az összehúzza a szemöldökét- Oké, ezt én is utálom.- puszilja meg, és beljebb sétál a lakásban, a nyakába ültetve fiát.- Mit szeretnél csinálni, hmm? Te vagy a főnök!- tartja stabilan Alexet a nyakában, ő pedig örömében gügyögni kezd neki.

- Na végre már!- dől hátra Eric a székében, amikor belépek az irodába- Mivan, beragadtál a liftbe?

- Lépcsőn jöttem, ha tudni akarod!- vetem oda neki, majd a fal mellett álló hatalmas asztalhoz sétálok, ahol a tervrajzok fekszenek.

- Ezek azok.- sétál mellém, és rábök a kupac tetején lévő két rajzra.

- Na lássuk csak!- veszem a kezembe az egyiket, és a fény felé tartom. Percekre csönd telepszik a szobára. Elgondolkozva vizslatom a rajzot, Eric pedig lazán zsebre tett kézzel áll mellettem.- Oké, tényleg nem rosszak.- állapítom meg végül.

- Ja, a japánok elég jól dolgoznak.- bólint és megigazítja a feltűrt ingujját.- Szóval? Érdemes belevágni?

- Érdemesnek érdemes.- teszem vissza a rajzot az asztalra, és a másikat is megnézem- Mondjuk a mélygarázs szerintem fölösleges.

- Más megoldás?- kérdezi azonnal

- Én a tetőre tenném. Kevesebb idő alatt megvan, és olcsóbb.- pillantok az öcsémre.

- Rendben, bízok benned. Majd a következő tárgyaláson felvetem.- ezért szeretek az öcsémmel dolgozni. Mindig gördülékenyen megy a munka, és könnyen kötünk kompromisszumot.

- Itt vannak a városban?- kérdezem

- Ja…- sötétül el a tekintete- Civilben annyira gagyi turisták… Minden apró fűszálat lefotóznak, és ráadásul a cég fizeti a hotelt is, szóval jó lenne, ha most már hazahúznának…- fintorodik el

- Ilyen egy vendégszerető vállalkozó…- veregetem meg a vállát

- Alex?- vált témát

- Tommal van.- ülök le a székébe

- Értem.- támaszkodik mellettem az asztal szélének- És Vic kis kirohanása?

- Eric… hagyjuk a szerelmi életemet, jó?- temetem az arcomat a kezeimbe

- Oké-oké!- teszi fel megadóan a kezét, majd bizalmasan közelebb hajol hozzám- De azt azért áruld el, hogy egy tízes skálán mekkorát döngetnél Tommal?

- Öcsi!- csapom meg a vállát felháborodva, mire csak ártatlanul pislog rám- Oké, tízes skálán húszasat…- ismerem be végül

Az irodából egyenesen Tom lakása felé vettem az irányt. Viszonylag könnyen megtaláltam a címet a külvárosban, a kikötő mellett. A gitáros egy újépítésű társasházban lakott. Már kívülről is látszott, hogy a külváros ellenére, aki ideköltözik, annak tuti van mit a tejbe aprítania.

Tom már az ajtóban várt.

- Szia!- köszönök neki

- Szia!- enged be

- Na, hogy boldogultál?- veszem le a kabátom és a cipőm.

- Egész könnyen. Mesét néztünk, meg játszottunk.- válaszol- Most a hálóban alszik. Az előbb megetettem.

- Ügyes vagy!- mosolygok rá elgyengülten- Megnézem, jó?

- Persze! Balra van a hálószoba.- mutat az említett irányba.

Alex az apja hatalmas franciaágya közepén édesen szuszogott. Nem akartam bemenni a szobába, nehogy felébresszem, de az ajtóból sem kerülte el a figyelmem az éjjeliszekrényen álló fénykép. Mi voltunk rajta Tommal.

- Az csak a megszokás miatt van kint.- kezd azonnal magyarázkodni, amikor észreveszi, hogy a képet nézem

- Értem.- hajtom be a szobaajtót, nehogy Alex felébredjen, ám amikor megfordulok Tom izmos mellkasába ütközök. Összerezzenve pillantok fel a gyönyörű, barna szemeibe.

- Tom…

- Igen?- csúsztatja a kezét a hajam alá óvatosan

- Ne csináld ezt…- kérem

- Nem bántalak- suttogja, amikor a kezébe kapaszkodok- Csak szeretnélek megcsókolni.

Don Juannak mindig jár egy esély

Sziasztok!

Megírtam mégegy részt, mivel ahogy említettem elutazok holnap, és csak szerdán jövök vissza.

Szeretnék figyelmeztetni mindenkit, hogy amíg nem vagyok itthon, addig is érvényesek a szabályok, amikben megállapodtunk!

Jó olvasást! Írjatok kommentet, ha van kedvetek!;)

Puszi mindenkinek! Szerdán találkozunk!

2/8. rész

- Jól vagy?- guggolok le hozzá, majd megfogom az állát, és kicsit oldalra fordítom a fejét, úgy vizsgálom. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy hirtelen megcsap a kellemes illata. Pont ugyanaz az illat, mint másfél éve. Azóta sem éreztem ilyet senkin.

- Lehet, hogy eltört…- szisszen fel

- Nem, nem hiszem. Simán csak vérzik.- állapítom meg- Megyek, hozok valamit, amivel letörölheted.

- Ne! Ne menj el!- ragadja meg a kezem, amikor készülnék felállni, de aztán észbe kap.- Már úgy értem… van nálam zsebkendő.- húz elő egyet a farmerzsebéből, viszont a kezemet nem engedi el. Odafogja a vérző orrához a zsepit, miközben egyenesen egymás szemébe nézünk. Finoman megpróbálom kihúzni a kezem a kezéből, de nem engedi.

- Tom…- szólítom meg kérlelő hangon

- Nem.- jelenti ki- Soha többet nem foglak elengedni.

- És ha én megkérlek rá?- kérdezem halkan. Persze eszem ágában sem lenne ilyenre kérni. Azt szeretném, ha életem végéig velem maradna, de nem ilyen egyszerűen. Bűnhődnie kell.

A szemem az ajkaira siklik, és önkénytelenül is végignyalok a sajátjaimon. Minden porcikám azért bizsereg, hogy megcsókoljam, de tudom, hogy ha most nem tartom magam, akkor sohasem fogja átérezni, hogy én mit éltem át. Nagyon sok időre lesz szükségem, hogy ne szoruljon össze a szívem a félelemtől, minden alkalommal, amikor kilép az ajtón.

- Nem vagy mazochista.- zökkent ki a gondolatmenetemből a válaszával, miközben az orrvérzése is eláll. Végigsimít a nyakam ívén az ujjai hegyével, mire összerezzenek.

- Ne félj tőlem…- kér halkan

- Mi a garancia rá, hogy nem bántasz többet?- kérdezem rekedten

- Én vagyok a garancia.- csúsztatja a kezét a hajam alá, a nyakamhoz.- Nekem ti vagytok a családom, és ezt te is tudod. Egy család vagyunk.

- Ez nem megy egyik napról a másikra…- kapaszkodok a kezébe rövidke csönd után, majd kihúzom a hajam alól.

A következő két nap hihetetlen gyorsasággal telt el. Tom minden nap meglátogatta Alexet, és persze minden nap megpróbált egy kicsit közelebb kerülni hozzám is. Azonkívül túlesett olyan dolgokon is, mint például a pelenkázás, vagy a fürdetés. Látszólag nagyon élvezte a dolgot. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ha újra felbukkan az életünkben, akkor ilyen hévvel veti bele magát a gyereknevelés sűrűjébe, de kellemesen csalódtam.

Viccel nem nagyon beszéltem a kis kirohanása óta. Nem keresett, úgyhogy én sem törtem magam, de sejtettem, hogy ez nem mehet így a végtelenségig.

Eric mindennap a nyakamra járt a tervrajzok miatt, de hiába mivel semmi időm nem volt Alex mellett. Elég hamar rájöttem, hogy kénytelen leszek rábízni valakire a fiamat arra a pár órára, amíg átnézem a papírokat, és bemegyek a céghez.

Elsőként azonnal Bill jutott eszembe, mint eddig máskor is, ő azonban hamar lemondta, mert újabban nagyon elfoglalt… Theo úgyszintén… Az öcsém kilőve, mert hozzá megyek. Már csak két ember maradt. Vic és Tom. Nem hezitáltam. Itt az alkalom, hogy bedobjam Tomot a mélyvízbe.

- Szia!- köszönök a gitárosnak, amikor felveszi a telefont.

- April!- vidul fel a hangja- Mi a helyzet?

- Segítened kéne…- bököm ki- Ráérsz délután?

- Elvileg igen, miért?

- Vigyáznod kéne Alexre…

- Micsoda?!- hallom a megdöbbenést a hangjában

- Megtennéd?- kérem- Be kell mennem Erichez, és átnézni vele egy pár tervrajzot. Úgy nem tudom megcsinálni, ha Alex is ott van.

- De… Teljesen egyedül vigyázzak rá?- kérdezi kételkedve

- Csak pár óráról lenne szó…

- És ha valami baj lesz? Ha elrontok valamit?

- Nem fogsz elrontani semmit. Te vagy az apja, nagy gond nem lehet. Imád téged.- mosolyodok el

- Biztos?

- Jóég Tom, hova tűnt az a magabiztos Casanova, akibe beleszerettem?- csúszik ki a számon hirtelen, de meg is bánom. Kételkedve húzom el a szám, miközben egy sóhajtás hallatszik a vonal túlsó végéről.

- Szeretsz?- kérdezi

- Jaj a francba, Alex sír, le kell tennem!- hazudom

- Dehogy sír!- szól vissza

- Mennem kell, odaég a süti!

- Dehogy ég!- szinte látom, ahogy legyint- Nem is szeretsz sütni!

- De igenis szeretek!- ellenkezek- Szia Tom!

- Ne tedd le!- hallom még a hangját, de kinyomom a telefont.

Kellett pár perc, amíg lenyugodtam. Ha eddig nem, akkor most valószínűleg rájött, hogy még mindig szeretem, bár még magamnak is csak nehezen vallottam be.

Bő egy óra múlva már Tom csöngetett. Éppen tisztába tenni készültem Alexet, szóval egyszerűen csak nyitva hagytam neki a bejárati ajtót.

- Hahó!- hallom a gitáros hangját pár perc múlva.

- Itt vagyunk!- kiabálok ki neki, majd Alex felé fordulok- Apu jött hozzád!

- Sziasztok!- jön be a szobába, aztán megpuszilja Alexet a feje búbján.

- Mindjárt kész vagyunk!- mondom- Ott a táska a fotelben. Mindent beleraktam amire szükséged lehet. Ha szerencséd van, pelenkáznod nem kell.- vigyorgok rá- A kaja egy kis dobozkában van, nagyjából másfél óra múlva lesz éhes.

- Oké. És honnan fogom tudni, ha mégis pelenkáznom kéne?- kérdezi mosolyogva

- Érezni fogod, hidd el.- nevetek fel, majd a kezébe adom a fiát, immáron tiszta pelenkában- Jó legyél kicsikém!- puszilom még- Apuval biztos ellesztek.

- Szia nagyfiú!- öleli magához Tom- Hiányoztál ám!- Alex gügyögve bújik a nyakához.

- Mehetünk is!

- Leírtam egy cetlire a címemet.- húzza elő a zsebéből- Mivel még nem voltál nálam.

- Ja, igen, ezt majdnem el is felejtettem.

Az iroda előtti parkolóban Viccel futottam össze.

- Szia!- kerülöm meg az autót, amikor észreveszem- Hát te?

- Szia!- vidul fel az arca- Itt dolgozik az egyik ismerősöm, hozzá megyek.

- Értem.- bólintok

- És te? Öcsédhez?

- Igen. Át kell nézzünk néhány tervrajzot.

- Na és Alexet hol hagytad?- néz körbe- Bill vigyáz rá?

- Nem… az apja vigyáz rá…- felelem óvatosan.

- Tom?!- kérdez vissza

- Igen.- erre Vic olyan fejet vág, mint akit most csaptak arcon.

- És ennyi?- tárja szét a karját- Barátságosan gügyög neki, és el van intézve?- háborodik fel

- Nem, nincs elintézve.- ingatom a fejem nyugodtan.- De nem tilthatom el Alextől.

- Engem is megkérhettél volna, hogy vigyázzak rá…- veti oda- Volt már, hogy rám hagytad…

- Igen, tudom, de gondoltam jár Tomnak egy esély.

- Ó hogyne, Don Juannak mindig jár egy esély!- csattan fel- Bókol egyet-kettőt, azt hazudja, hogy szeret, és máris rohansz vissza hozzá…

- Én nem úgy vettem észre, hogy rohannék…- ellenkezek

- És ahogy látom, azt sem veszed észre, ami már nagyon régóta az orrod előtt van…- lép közel. Zavarba ejtően közel.

- Miről beszélsz?- hőkölök hátra

- April, nem látod?!

- Megbeszéltük, hogy csak barátok maradunk.- figyelmeztetem

- Igen, de én már rég megszegtem ezt a szabályt.- néz a szemembe elszántan, nekem pedig fogalmam sincs, mit kéne reagálnom.

Rendes családapa leszel?

Sziasztok!

Mostanra sikerült befejeznem a részt, bocsi a kis késésért...

Nagyon köszönöm a sok olvasót! Örülök, hogy ennyien vagytok!

Holnapig még megpróbálok még egy részt összehozni, mert utána vasárnap elutazok és csak szerdán jövök haza.

Jó olvasást mindenkinek! Kommenteket kérnék!=)

Puszi!

2/7. rész

Jó néhány percre szükségünk volt, hogy mindketten megnyugodjunk. Őszintén szólva nagyon meglepődtem Tomon. Nem gondoltam volna, hogy a nagy macsó ilyen nyíltan felvállalja az érzelmeit.

- Mindjárt hozok zsepit.- pattanok fel azonnal, miután letöröltem a könnyeimet. Kimegyek a fürdőbe, és a tükörbe pillantok. Muszáj lenyugtatnom valahogy a felgyorsult szívverésem, mert ha ez így marad, egy idő után a gitáros is észreveszi majd, hogy még mindig hatással van rám.

Mikor visszaérek Tom már Alexszel játszik.

- Tessék!- nyújtom neki oda a zsepit

- Köszönöm…- szipog. Egy pillanatra összeér a kezünk. Hirtelen megijedek, és elkapom a kezem.

- Régebben nem féltél tőlem…- mosolyog rám szelíden, és a kezébe vesz egy mesekönyvet.

- Régebben egész más volt a helyzet…- válaszolom

- Nézd csak Bogyó!- fordul Alexhez, és kinyitja a könyvecskét. A megszólítás hatására ledöbbenek.

- Honnan tudod?- kérdezem

- Mit?

- Hát hogy Bogyó… Bill mondta?

- Nem.- ingatja a fejét- Nem tudom honnan jött. Csak úgy ránéztem, és kész. Miért?

- Én is mindig így hívom.- felelem mosolyogva.

- Úgy néz ki, még mindig egy rugóra jár az agyunk.- jegyzi meg mellékesen, aztán újra a fiának szenteli az összes figyelmét.

A fiúk másfél órán keresztül szakadatlanul játszottak. Öröm volt nézni őket. Tom folyamatosan beszélt Alexhez, elmesélt neki a csomó mindent, amit a fiunk látszólag érdeklődve fogadott. Aztán a vége felé Alex már kezdett egyre nyűgösebb lenni, jelezve, hogy éhes és álmos is. Az apját továbbra sem engedte el, csak kapaszkodott a nyakába és durcásan sírt. Hihetetlenül követelőző tud lenni, ha nem kapja meg, amit akar. Ezt sem tőlem örökölte…

- Ahogy látom kezd elég hisztis lenni…- nézek a fiamra, miközben Tom feláll vele a földről.- Éhes már. Ilyenkor szoktunk enni.- pillantok az órára

- Ohh…- bólint- Anyatejet kap még?

- Csak reggel és este. Napközben már mindenfélét össze szoktam turmixolni neki.- megyek ki a konyhába. Tom szó nélkül jön utánam a kezében Alexszel.

- Megetetem, aztán leteszem aludni.- folytatom, majd kiveszem a kezéből, és beültetem az etetőszékbe.

- Azt esetleg… még megvárhatnám?- kérdezi Tom zavarban.

- Persze.- pillantok rá. Mi tagadás, még mindig szívdöglesztő. A világoskék inge a könyökéig fel van tűrve, de így is kivehetően látszanak a karizmai, és az erős mellkasa. Szégyenlősen kapom el a tekintetem, amikor rám néz, majd kiveszem a hűtőből Alex kajáját, amit előzőleg összeturmixoltam.

- Gyere kicsikém, nézd mit kapsz.- veszek elő egy kiskanalat, majd leülök vele szemben, és etetni kezdem.

Tommal csönd áll be közénk, csak Alex nyámmogását hallani. Látom a rajta, hogy egyelőre még nem tud betelni a fiával. Minden kis apró mozdulatot figyelmesen, óvó tekintettel követ. Mindkettőjüknek furcsa még egymás jelenléte, és pont ugyanolyan szemekkel pislognak egymásra.

Alex persze ismételten nem volt hajlandó rendesen befejezni az evést. Amikor már nem korgott a gyomra, minden elvonta a figyelmét. Ide-oda pislogott, Tommal incselkedett, nevetgélt. Mindent csinált, de nem volt hajlandó több falatot a szájába venni.

- Kisfiam annyira utálom, amikor ezt csinálod…- sóhajtom unottan, de rám se hederít, inkább az apjára pislog.

- Megpróbálod esetleg?- nézek Tomra, mire ő meglepetten néz vissza rám

- Mi? Hogy én?- mutat magára.

- Persze! Most úgyis veled van elfoglalva.- mosolygok bíztatóan.

- És ha elszúrom?- kérdezi félve

- Ezen nem lehet mit elszúrni.- akaratlanul is megmozdul a szabad kezem, és végigsimítok a karján, de aztán észbe kapok, és elkapom a kezem. A francba.

Tom csak nagyot nyelve veszi el tőlem a kiskanalat, majd közelebb csúszik a széken Alexhez, és etetni kezdi. Láthatóan remeg a keze.

- Csak bártan!- bíztatom, Alex pedig már nyitja is a száját. Tom szívéről szinte legördül a szikla, amikor látja, hogy a fia lenyeli az első falatot.

Miután megetettem Alexet, és letettem aludni, halkan behajtottam a szobája ajtaját, és visszamentem a konyhába Tomhoz és felültem a pultra. Ő az asztalnál ült

- Elaludt?- néz rám

- Igen.- bólintok- Nagyon álmos volt már.

- Majd megnézhetem?- kérdezi reménykedve

- Majd.- töltök magamnak egy bögre teát- De most ne ébreszd fel.

- Persze, oké.- egyezik bele készségesen, aztán feszült csönd áll be közénk. Érezni a levegőn, hogy mindketten keressük a szavakat, de mégsem mondunk semmit. Nem is igazán tudom, hogy mit kéne neki mondanom másfél év után. Túl nagy a szakadék köztünk.

- És… hogy vagy?- szólal meg végül

- Hát… megvagyok, látod.- vonom meg a vállam

- Hallottam, hogy befejezted az egyetemet.- néz a szemembe, én pedig bólintok- Gratulálok!

- Köszi.- elég kínosnak érzem, hogy ilyen semleges témákról beszélgetünk, és látom rajta hogy ő is feszült.

- Hiányoztál…- csúszik ki Tom száján rövidke csönd után, mire mindketten nagyon meglepődünk. Őrületesen gyorsan kezd verni a szívem, de igyekszem titkolni.

- És most mi a terved?- kérdezem a lábamat lóbálva- Visszakönyörgöd magad és rendes családapa leszel vagy maradsz a macáidnál és néha meglátogatod a fiadat?

- Te nem hiszed el, hogy tényleg szeretlek, ugye?

- Nehéz benned újra megbízni.

- Azt hiszem, szeretnék rendes családapa lenni.- válaszol végül az előbbi kérdésemre, de ekkor csöngetnek.

Leugrok a konyhapultról, és Tom szemébe nézve hagyom el a helységet.

- Szia!- köszön vidáman az öcsém, amikor ajtót nyitok.

- Hát te…?- kérdezem meglepve és hátrapillantok. Ha Tom és Eric találkozik, abból tuti semmi jó nem sül ki…

- Kösz a kedves fogadtatást…- fintorodik el, majd a kezemet félretolva, egyszerűen besétál a lakásba.- Igazából csak meg szeretnélek kérni valamire.

- Igen?

- Át kéne nézned egy tervrajzot. A japánok akarnak itt valami bevásárlóközpontot építeni.

- Tudom, azért tárgyalsz velük.

- Igen.- bólint- Hoztak egy tervrajzot, ami egy jó lehetőségnek tűnik, de nem akarom a véletlenre bízni.- nyom a kezembe egy nagy mappát- Ha megtennéd…

- Oké- teszem le még az előszobában, majd a bejárati ajtó felé fordulok- Ennyi?

- Mi van April, gáz van?- néz rám az öcsém furcsán

- Nem, nincs.

- Akkor?- vigyorodik el- Van nálad valaki? Pasizol?- dörzsöli össze a kezét, majd bedugja a fejét a konyhába, még mielőtt megállíthatnám. Azonnal lefagy a mosoly az arcáról.

- Te??- borul el a tekintete

- Szia Eric.- Tom látszólag nem fél az öcsémtől

- Még van pofád idetolni a képed?- áll meg vele szemben, ám mielőtt Tom válaszolni tudna, már be is húz neki egy hatalmasat. Ijedtemben hatalmasat ugrok. A gitárost is váratlanul éri, nekiesik a konyhapultnak az ütéstől, és azonnal folyni kezd az orrából a vér.

A következő másodpercek csöndben telnek. Tom a vérét törölgeti, Eric pedig fölötte áll vörös fejjel. Aztán hirtelen megint ütésre emeli a kezét, de eléugrok, mielőtt bajt csinálna.

- Eric!!- kiabálok rá- Elég lesz!

Az öcsém nagy levegőt véve ereszti le a kezét, majd megvetően néz a gitárosra.

- Remélem tudod, hogy ezt miért kaptad!- azzal fogja magát, sarkon fordul, és kiviharzik a lakásból.

Tom csak a konyhapult tövében ülve, az orrát fogva pillant rám. Annyira tudtam, hogy ez lesz… Eric hiába bíztatott, hogy adjak neki egy esélyt, tudtam, hogy ha meglátja már egész másképp fog gondolkozni, és elborul az agya… Mindenesetre nem sajnálom túlzottan Tomot, legalábbis igyekszem ezt előadni. Mindketten tudjuk, hogy járt neki ez az ütés.

Kicsi fiam

Sziasztok!

Olyan ügyes voltam, hogy megírtam még egy részt, szóval tessék örülni!:D

A szövegben található egy beszúrt zeneszám. Nem szokásom zenéd mellékelni a részekhez, de most nem tudtam kihagyni!:P A zene az egyik kedvenc filmem, a Jack és Sarah c. film betétdala. Szerintem többen ismeritek, és elsőre talán kicsit vidámnak, vagy nem ide illőnek tűnhet, de ha többszöri végighallgatásra szerintem érthető, hogy miért tettem ide. A film egyébként egy apáról és a lányáról szól. Azt hiszem ez elég magyarázat.;) (nagyon remélem, hogy sikerült beszúrnom...)

Jó olvasást!

2/6. rész 

Miután Bill megadta a bátyja számát, egy kicsit inamba szállt a bátorságom. Minden adott volt hozzá, hogy megkeressem, mégis jobban féltem, mint valaha. Először megpróbáltam bemagyarázni magamnak, hogy már túl késő van hozzá, hogy felhívjam, majd inkább holnap, de tudtam, hogy ha most nem hívom fel, akkor mindig csak halogatni fogom.

Végül fél óra hezitálás és önmarcangolás után tárcsáztam. Nagyon sokáig csöngött ki, és pont amikor már készültem letenni, meghallottam a vonal túlsó végén Tom kellemesen mély hangját.

- April?- szól bele meglepetten

- Meg van még a számom?- kérdezem elvékonyodott hangon

- Sohasem törölném ki.- válaszol szelíden, aztán csönd áll be közénk.

- Én igazából…- veszek erőt magamon végül- … szóval csak arra gondoltam, hogy megnézhetnéd Alexet, ha van kedved…

- Tényleg?- szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogyan felkapja a fejét

- Igen.- bólintok

- És mikor? Már holnap? Ráértek?- kezd kérdezősködni azonnal. Hallom az izgatottságot a hangján.

- Akár. Tudod hol lakunk.

- Igen.

- Na, csak ennyit akartam. Szia.

- Ne, várj!- szól utánam azonnal

- Igen?- emelem a fülemhez a telefont újra

- Csak…

- Csak?- kérdezem

- Aludj jól, April!- nyögi ki végül zavartan- És adj egy puszit Alexnek helyettem.

- Szia, Tom.- köszönök el tőle újra hevesen dobogó szívvel. Nem akarom, hogy azt higgye, sínen van.

Miután letettem a telefont, úgy remegett a kezem, mint a kocsonya. Utoljára akkor remegett így, amikor Alexet életemben először fogam a kezembe. A szívem majd’ kiugrott a helyéről, és össze-vissza cikáztak a gondolataim.

Bogyó már rég aludt, de nem bírtam ki, hogy ne menjek be a szobájába. A hasára fordulva feküdt, és szuszogott, pont olyan pózban, ahogyan Tom is mindig feküdt annak idején.

Halkan lábujjhegyre álltam, majd behajoltam a kiságyba, és egy aprócska puszit nyomtam a kicsi arcára.

- Ezt apu küldi, kisfiam.- suttogom remegő gyomorral, aztán halkan kilopózok, nehogy felébresszem.

Másnap reggel nagyon hamar kidobott az ágy. Annyira izgultam, hogy egész éjjel alig bírtam aludni. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy Tom ma eljön. A szívem ide-oda kalimpált, de tudtam, hogy le kell nyugodnom. Semmiképpen sem akartam, hogy lássa, milyen reakciót vált ki belőlem.

Nyolc után pár perccel Alex sírását is meghallottam a gyerekszobából.

Tom már hajnalok hajnalán fent volt. Fogalma sem volt róla, mi lenne az ideális időpont, hogy meglátogassa a fiát. Fel-alá járkált a lakásban, rendet rakott, rántottát csinált magának, és elvégzett egy csomó olyan dolgot, amit már hónapok óta nem csinált. Idegességében még az egyik ingét is megpróbálta kivasalni, de elkalandoztak a gondolatai, és kiégette. Na igen… A vasalást és egyéb házimunkákat nem hiába a bejárónő csinálja meg.

Már délután kettő is elmúlt, és Tom még sehol sem volt. Kezdtem félni, hogy meggondolta magát, vagy elfelejtette…

Alexszel a gyerekszobában ültünk, és ő éppen egy mesekönyvet nézegetett, amikor ajtócsapódás hallatszott. Füleltem pár másodpercig, de semmit nem hallottam. Biztosan csak Theo vagy Bill volt az.

- És az ott egy kiscica, látod?- mutatok egy képre a mesekönyvben. Alex végighúzza az ujjacskáját a képen, aztán egy nagy mozdulattal ellapozza az oldalt.

A következő pillanatban valaki megköszörüli a torkát. Alexszel egyszerre nézünk fel, és Tommal találjuk szembe magunkat. Az ajtófélfának dőlve néz, halványan mosolyogva. Annyira meglepődök, hogy egy pillanatig még levegőt venni is elfelejtek. Végigfut a hátamon a kellemes borzongás, és kiráz a hideg. A fiam is egy kicsit összerezzen az ölemben, de nem kezd el sírni. Mindig sír, amikor megijed, de most csak csendben, hatalmas, érdeklődő szemekkel bámul Tomra.

- Szia…- nyögöm ki végül

- Sziasztok.- néz a szemembe a gitáros. Egy pillanatra összefonódik a tekintetünk, de aztán én szakítom meg a szemkontaktust.

- Nem ülsz le?- kérdezem zavartan. Szó nélkül foglal helyet a színes szőnyegen- Éppen mesekönyvet olvasunk.- avatom be

Látom rajta, hogy eléggé zavarban van. Nem hiszem, hogy valaha is került volna már ilyen közelségbe egy nyolchónapos gyerekkel –főleg nem a sajátjával.

Alex másodpercek alatt találja meg Tom fekete hajfonatait, és azonnal beléjük is kapaszkodik.

- Óvatosan!- szólok rá- Ne haragudj, minden újba belekapaszkodik…- nézek Tomra

- Semmi gáz.- mosolyodik el, és hátratűri a fonatait, aztán mintha egyik pillanatról a másikra feloldódna- Na mi a helyzet, kiskrapek?- hajol közelebb Alexhez barátságosan- Látom nagyon komoly járgányaid vannak!- kezdi el tologatni az egyik kisautót a szőnyegen, de Alex kiveszi a kezéből.

- Nem játszhatok vele?- konyul le a szája, mire a kissrác incselkedően rávigyorog. Elgurítja a kisautót, aztán nem is törődik vele többet. Belekapaszkodik Tom hatalmas pólójába, és húzni kezdi maga felé, az apja arcát figyelve.

- Szabad?- pillant rám Tom engedélykérően

- Persze.- bólintok, mire a gitáros a saját ölébe ülteti Alexet, magával szembe.

 (http://www.youtube.com/watch?v=izOdvBmTDh0&feature=fvst)

A pillanat, látni őket együtt, megmagyarázhatatlan érzés. Alex nekidönti a homlokát Tom mellkasának, Tom pedig finoman öleli magához a fiát. A látvány hatására a szívem is kihagy egy ütemet. Olyan boldogság kúszik az egész testembe, amit utoljára akkor éreztem, amikor a szülőszobában megpillantottam Alexet.

Alex még mindig az apja mellkasához bújik. Tom keze láthatóan remeg. Lehunyja a szemét, és egy hatalmasat nyel.

- Kicsi fiam…- suttogja. Hatalmas gombóc nő a torkomban, és a sírás másodpercek alatt uralkodik el rajtam, annyira gyönyörű látványt nyújtanak így együtt. Tom óvatosan rám pillant, és még a könnyeimen keresztül is látom, hogy az ő szeme is vöröslik. Egy hatalmas könnycsepp gurul végig az arcán, amit mosolyogva töröl le, de aztán a többi követi. Még jobban magához öleli Alexet, aki a nyakába csimpaszkodik, és úgy néz ki, hogy el sem akarja engedni. Aztán egy csapásra mindketten hangosan kezdünk sírni. A gitáros mély hangján felzokog, és az állát Alex fejecskéjére támasztja óvatosan. A fiunk teljes nyugalomban sóhajt egyet az apja nyakában, mire egymásra nézünk, és csak még jobban kitör belőlünk a sírás.

Mindent felkavartál

Sziasztok!

Először is, tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de mind ahogy a kommentekben is írtam, elment a net...-.-

De most itt a rész, szóval mindenkinek jó olvasást hozzá!;)

Másodszor pedig, nem gondoltam, hogy mégegyszer előfordul, hogy arra jövök fel, hogy áll a bál, de ezek szerint tévedtem... Nagyon remélem, hogy mindenki emlékszik még rá, hogy a Moderáljátok magatokat c. bejegyzésben mit írtam. Nem fogom mégegyszer leírni, aki elfelejtette, az olvasson vissza.

A következő pár percem most azzal fogom eltölteni, hogy kitörlöm "igazi fanni" és "bódi fanni" összes kommentjét, és minden balhés kommentet. Azt gondolom, nyílvánvaló, hogy egy ember írogat több névről. Ha valakinek ez mégsem esett volna le, akkor az most megvilágosodott.

Ezentúl azoknak a kommentjét is törölni fogom, aki az ilyen típusú hozzászólásokra reagál. És nem mondhatjátok, hogy nem szóltam előre.

Ami pedig egymás névlopkodását illeti... Igazából nem jutok szóhoz, szóval inkább nem is fűzök hozzá semmit...

További szép napot!

u.i.: Tudom, hogy most olyan emberek kommentje is törölve lesz, akik nem hibásak, pl.:xiderlady, vagy Vixyy (most hirtelen csak ők jutnak eszembe), ezért tőlük elnézést kérek, de remélem megértik, hogy miért törlöm ki az EGÉSZ veszekedést. Köszi!

2/5. rész

Amikor felértem Bill a nappaliban játszott Alexszel. A szőnyegre egy csomó játék és mesekönyv volt kiszórva, ők perig köztük ültek. Más esetben megható lett volna a látvány, de most semmi hatással nem volt rám. Hihetetlenül mérges voltam az énekesre.

- Sziasztok…- megyek be a szobába, mire Alex vidáman kapja rám a tekintetét- Szia kicsim!- guggolok le hozzá és megpuszilom a feje búbját.

- Szia…- köszön halkan Bill is- Jól elvoltunk ám!

- Örülök neki…- felelem ironikusan- Megtennéd, hogy csinálsz nekem egy teát?- nézek rá- Mindjárt megyek én is.

- Persze!- áll fel a szőnyegről, és a konyhába megy.

Amikor Bill elhagyja a szobát, lehasalok Alex elé, hogy nagyjából egy vonalba legyen a szemünk. Szükségem van rá, hogy vele legyek.

- Mi a helyzet, Bogyó?- tolok elé egy sárga kisautót. A kicsi kezeivel kiveszi a kezemből, majd piszkálni kezdi- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?- pillantok rá, mire ő is rám néz- Anya nagyon szeret téged.- puszilom meg az orrát, mire belém kapaszkodik, és a nyakamhoz bújik. Pár percig így maradunk, aztán Alexet újra a kisautók kezdik jobban érdekelni. Nyitva hagyom az ajtót, és kimegyek Billhez a konyhába.

- Kész a teád!- nyújtja felém a bögrét, ahogy meglát

- Baszd meg a teádat!- csapom le a bögrét a pultra mérgesen

- Figyelj, megmagyarázom…- védekezik azonnal

- Annyira tudtam, hogy előbb utóbb ez lesz!- nézek a szemébe- Nem tudom, hogy gondolhattam, hogy az én oldalamra állsz a bátyádé helyett…

- Nem, ez nem így van!- hátrál meg- Én is tudom, hogy itt egyedül Tom a hibás! Egyáltalán nem fogok a pártját!

- De segítesz neki! Nekem miért nem segítettél annak idején, hmm? Amikor napokon keresztül könyörögtem, hogy áruld el, hol van?- emelem fel a hangom- Pedig azt gondolom, sokkal jobban megérdemeltem volna azt a segítséget, mint ő most!- folytatom tovább, de erre már nem tud mit válaszolni.

- Ennyit erről.- indulok el kifelé a konyhából, ahogy meghallom Alex sírását- Megbízhatatlan vagy!

***

- A rohadt életbe, Tom!- kiabál Bill a bátyjával, a gitáros lakásán- April totál ki van akadva! Nem szabadott volna megkeresned…

- Mivan?! És miért nem?- kérdezi Tom

- Mindent csak felkavartál…- járkál fel-alá

- Mit mondott neked?

- Elküldött a francba… Azt mondta, hogy megbízhatatlan vagyok, és hogy a te oldaladon állok.

- Még jó, hogy mellettem állsz, baszod!- emeli fel erre Tom is a hangját- Én vagyok az ikred és nem ő!

- Tom, gondolkozzál már! Szerinted kettőtök közül kinek van igaza?- néz Bill a bátyjára.

- Jó, neki…- dől hátra a kanapén Tom gondterhelten- De most mit kéne csináljak?

- Szerezd vissza őket, ahelyett, hogy itt vakarod a farkad egész nap, és sajnálod magad! Győzd meg róla Aprilt, hogy megbízhat benned, és soha nem csinálsz ilyet még egyszer!

***

Az elkövetkezendő pár nap elég nyugisan telt. Minden ment a maga megszokott módján. Sokat voltunk az öcsémnél, és Viccel is elég sok időt töltöttünk együtt. Alex és Vic teljesen odavannak egymásért. Amikor találkoznak, folyton egymás nyakán lógnak. Hogy őszinte legyek, nem bánom, mert Vic sohasem ártana nekünk, és Alexnek sem tesz rosszat, ha egy férfi van a közelében, ha már az apjának köszönhetően úgy alakultak a dolgok, ahogy.

Billre még mindig haragszom, és Theoval is összekaptam egy kicsit, úgyhogy otthon most elég ellenséges hangulat van.

Tom nem jelentkezett. Valahol a szívem mélyén vártam, hogy mikor bukkan fel, de azt is tudtam, hogy nagy valószínűséggel ez csak egy fellángolás volt nála. Másrészről viszont örültem, hogy nem jelentkezett, mert volt időm átgondolni a dolgokat. Újra és újra visszapörgettem magamban a kocsiban folytatott beszélgetést, és bár megijedtem tőle, de be kellett ismernem magamnak, hogy már kevésbé haragszom rá. Nem akartam, hogy ennyivel el legyen intézve.

A harmadik nap után már azon kaptam magam, hogy Tom vonásait kerestem Alex arcán. Sosem csináltam még ilyet, viszont Alex feltűnően hasonlított az apjára.

- Ha engem kérdezel, adj egy esélyt Tomnak, hogy legalább megpróbálja jóvátenni.- javasolja az öcsém. Vele és Viccel állunk az öcsém irodája előtti parkolóban.

- Micsoda?!- kapja fel a fejét Vic, Alexszel a kezében- Szerintem ez hülyeség… Tom nyilvánvalóan bebizonyította, hogy nem kíváncsi sem rád, sem a fiára.- néz rám

- De most újra itt van.- érvelek- És hosszútávon tényleg nem tilthatom el őt és Alexet egymástól.

- Igen, ebben igaza van.- fordul Eric Vic felé- Tom akármit is tett, ő a gyerek apja.

- Te eddig még nem megverni akartad?- hunyorog az öcsémre Vic

- De igen, és ez továbbra is így van.- bólint- De ha reálisan gondolkodsz, akkor te is belátod, hogy Alexnek apa kell. Nem egy ismerős, nem egy másik rokon, hanem a vérszerinti apja. És attól se tekintsünk el, hogy April szereti Tomot.

- Nem… ez nem így van…- ingatom a fejem zavartan. Eszem ágában sincs bevallani, hogy még mindig a torkomban dobog a szívem Tom nevének hallatán.

- De, ez pontosan így van!- vágja zsebre a kezét az öcsém, majd a parkoló végébe bámul.- Basszus, megjöttek a japánok! Két perc múlva velük lesz tárgyalásom!- kezd el sietni az épület felé- Majd még beszélünk!- pillant vissza rám- Sziasztok!

- Hali!- intek neki mosolyogva

- Szia!- köszön el Vic is, majd újra felém fordul- Én akkor is hülyeségnek tartom visszaengedni Tomot az életedbe!

- Azért egy esélyt igazán adhatok neki, nem?- pillantok Alexre- Nem mondom, hogy megbocsátok neki, mert nagyon haragszok rá, de nem választhatom el őket Alexszel örök életükre.

- Ugye nem felejtetted el, hogy mit tett?- kérdezi szokatlanul éles hangon Vic. Eléggé meglepődök rajta.

- Hé, mért vagy ilyen?- pillantok rá kérdőn- Persze, hogy nem!

- Jól van, csak aztán nehogy az ágyadban kössön ki!

- Hát te nem vagy normális!- veszem ki a kezéből Alexet, és a gyerekülésbe ültetem- Elárulnád, mi bajod?!

- Nincs semmi bajom…- feleli flegmán- Csak szerintem felháborító, hogy Tom másfél évre kivonja magát a forgalomból, otthagyva téged terhesen, és amikor úgy dönt, hogy inkább mégis kellenétek neki, mindenki azonnal elfelejt neki mindent…

- Szerintem meg egyszerűen csak féltékeny vagy!- vágom rá, miután becsatoltam Alexet, és beszállok az autóba.

- Most hova mentek?- hajol oda az ablakhoz

- Haza.- válaszolom egyszerűen, majd kitolatok a parkolóból.

- April! April!- kiabál utánunk Vic- A rohadt életbe!!- rúg el egy kavicsot mérgében

Nagyon meglepődtem Vic viselkedésén. Sejtettem, hogy Tom ellen lesz, de a „nehogy az ágyamban kössön ki” kijelentéssel elég messzire ment, arról nem is beszélve, hogy elárulta magát…

Amikor hazaértünk a lábtörlőn egy hatalmas csokor rózsa várt.

- Na, nézd már!- pillantok Alexre- Hát ezt meg ki hagyta itt?- azzal felemelem a virágot, és kihúzom belőle a kártyát.

- Sajnálom. Nem tudom elégszer elmondani, hogy mennyire megbántam amit tettem. Nincs rá magyarázatom, de szeretném jóvátenni. Alex a fiam, és szeretnék része lenni az életének. Tom.- olvasom fel hangosan- Oh…- nyögök fel meglepetten

- Ohh…- nyög fel Alex is, engem utánozva. Rápillantok, mire elvigyorodik.

- Hé, ne vigyorogj!- pöckölöm meg az orrát finoman, mire játékosan összehúzza magát- Te még nem is ismered őt!

Be kellett vallanom, hogy nagyon kellemes érzés töltött el, ha a csokorra gondoltam. Komolyan kezdtem hajlani afelé, hogy talán tényleg adnom kéne Tomnak egy lehetőséget. Ha a kapcsolatunknak nem is, de annak, hogy Alexszel legyen, mindenképpen.

Megfürdettem Alexet, aztán ágyba dugtam, és átmentem Billékhez. Az utóbbi napokban nem nagyon járkáltam a lakásnak ezen a részén. Éppen vacsoráztak Theoval.

- Sziasztok…- köszönök halkan. Mindkettőjükön látom, hogy mennyire meglepődnek, amikor meglátnak.

- April!- kiált fel Theo boldogan- Nem ülsz le? Éppen eszünk.

- Mindjárt adok egy tányért.- pattan fel azonnal Bill

- Nem kell, hagyjad csak. Már ettem.- pillantok rá

- Ja, oké.- ül vissza

- Igazából csak azért jöttem, hogy elkérjem Tom telefonszámát.- nézek rájuk, mire ők boldogan egymásra pillantanak.- Pár hónapja mérgemben kitöröltem a telefonomból…- folytatom tovább.

- Persze, érthető.- mosolyodik el Theo

- Igen. Mindjárt hozom a telefonom.- sóhajt elégedetten Bill, aztán a nappaliba siet.

Mélyre döfni a kést

Sziasztok!

Sikerült kihevernem a részegséget és a másnaposságot is, szóval ma befejeztem a részt!

Jó olvasást hozzá! Kommenteket kérnék!:P

Puszi!

2/4. rész

Szerencsétlenségemre Tom utolért a parkolóban.

- April, kérlek…- fogja meg a karom lihegve. Pillantásra sem méltatva kirántom a kezei közül, és azon ügyeskedek, hogy Alexet becsatoljam a gyerekülésben. Még mindig alszik. Ma nagyon nyűgösen kelt fel, úgyhogy a nap nagy részét át is aludta.

- April, könyörgöm…- próbálkozik tovább a gitáros- Szeretném megmagyarázni…

Azt a taktikát választom, hogy átnézek rajta. Miután becsatolom Alexet, én is beülök az autóba, azonban Tom elkapja az ajtót, mikor beakarnám csukni.

- Mibe kerülne végighallgatnod?- hajol előre egy kicsit, hogy belásson az autóba, miközben rám néz.

- Mibe került volna nem cserbenhagynod?- emelem végül rá a tekintetem. Nem válaszol, csak felegyenesedik, de még mindig masszívan tartja a kocsiajtót, így megmozdítani sincs esélyem.

- Ja, tényleg, ez egy hülye kérdés volt…- folytatom tovább, amikor látom, hogy nem fog válaszolni- Ott volt a karriered ugyebár…- kezdem el számolni a kezemen- …aztán az életed, az imidzsed, a szabadságod… Kihagytam valamit? Ó, a nyugalmad, mivel egy gyerek zajjal jár…- nézek rá, de mielőtt válaszolni tudna, kivágódik a bejárati ajtó, és Bill jelenik meg ijedten.

- Tom!- szól a testvérének

- Mivan?- kérdezi mély hangon, de nem fordul meg.

- Gyere fel!

- Nem.- jelenti ki határozottan

- Na jó…- lököm arrébb Tomot, és kiszállok- Ülj be!- vetem oda neki, aztán Alexhoz sétálok- Bill, megtennéd, hogy vigyázol az unokaöcsédre?

- Persze!- siet mellém azonnal. Látszik rajta, hogy most se nekem, se a testvérének nem mer ellenszegülni.

Tom nem szállt be az autóba, egész addig, amíg ki nem vettem Alexet a gyerekülésből. Megbabonázva figyelte, ahogy a kicsi ébredezik, még pislogni is elfelejtett.

- Szia, picikém.- puszilom meg a fiamat- Menjetek fel szépen Billel, jó?- azzal Bill a karjaiba veszi az unokaöccsét, és habozás nélkül visszamegy a lépcsőházba.

Mire becsukódik a bejárati ajtó, Tommal mindketten beülünk az autóba. A biztonság kedvéért a zsebembe csúsztatom a slusszkulcsot, nehogy őfelségének őrültködni támadjon kedve, és ahogy ez megvolt, felé fordulok, és tiszta erőmből felpofozom. Váratlanul éri, az arcához kap, ami másodpercek alatt teljesen vörös lesz, de nem szól egy szót sem. Mérgemben a másik oldalról is lekeverek neki egyet. Erre már nem mozdul csak csöndben lesüti a szemét.

- Hogy merészeled, hm?!- kiabálok rá- Hogy képzeled??!!

- Hadd magyarázzam meg…- pillant rám, még mindig az arcát fogva, mire várakozóan hátradőlök- Megijedtem…

- Szar kifogás…- vágok közbe cinikusan.

- Hirtelen jött az egész, és fogalmam sem volt mit tegyek. Csak azt tudtam, hogy gyerek vagyok még az apasághoz. Féltem tőle, és nem láttam más kiutat. Tudtam, hogy nem tudlak rávenni, hogy ne tartsd meg.

- És most? Mért jöttél?

- Szeretnék bocsánatot kérni…- csúsztatja a kezét óvatosan a kezemre, de azonnal elkapom onnan.

- És ennyi? El van intézve?

- Hiányoztok…- pillant rám félve

- Megoldod.- kúszik át egy kárörvendő mosoly az arcomon.- Te nem hiányzol nekünk. Már nem.

Ennek hallatára Tom egyenesen a szemembe néz, és furcsán megrándul az arca.

- Még mindig nem tudsz rendesen hazudni.- enyhülnek meg a vonásai néhány másodperc múlva.

- Nincs rá szükségem, hogy hazudjak.- vágok vissza egyszerűen- És mondjak még valamit?- nézek élesen a szemébe- Nem gondolok már rád. Nem szeretlek. Kitörölted magad az egész életünkből és lehet, hogy biológiailag te vagy Alex apja, de ha rajtam múlik, sohasem fog rád apaként tekinteni, mert nem érdemled meg! Tudom, hogy nem szereted a fiadat, mert csak teher neked.

- Ez nem így van!- vág közbe kétségbeesetten- Szeretem Alexet!

- Igen, ez abból is látszik, hogy mennyit törődsz vele…- fintorodok el. Semmi más nem lebeg a szemem előtt, minthogy minél jobban megforgassam Tomban a kést, és minél mélyebbre döfjem benne.

- Óriásit süllyedtél a szememben…- gyűlnek könnyek a szemembe- Én voltam a hülye, hogy vakon megbíztam benned, pedig nem kellett volna, mert te képtelen vagy változni.

- Ne mondd ezt…- néz rám Tom szomorúan, aztán óvatosan, alig érezhetően letöröl egy apró könnycseppet az arcomról.

- De mondom…- szipogom- Cserbenhagytál minket…

- Szeretlek titeket.- pillant rám- És szeretném jóvátenni…

- Ezt nem lehet.- válaszolok habozás nélkül

- Csak hadd próbáljam meg!- kéri

- Nem.- ingatom a fejem- Én nem akarok bizonytalanságban élni, és mindig, amikor kilépsz az ajtón azon idegeskedni, hogy vajon visszajössz-e.

- April, nem bírom nélküled…

- Te döntöttél úgy, hogy elhagysz.

- Ne csináld ezt…

- Van még valami mondanivalód?- fordítom felé a fejem

- Szeretném egyszer magamhoz ölelni Alexet.

- Szó sem lehet róla!- tiltakozok

- Csak egyszer!- sóhajt kétségbeesetten

- Emlékeztetnélek, hogy először meg akartad ölni, aztán lemondtál róla!- nézek a szemébe. Erre már nem tud mit mondani.

- Nos, most hogy mindent megbeszéltünk, akár ki is szállhatsz.- fordítom lőre a fejem

- Szeretlek.- simít végig a karomon

- Szállj ki!- szólok rá, mire néhány másodpercig csak néz rám, de aztán látja, hogy semmi értelme maradnia.

Ahogy látom, hogy átül a saját autójába, és elhajt, azonnal kitör belőlem a sírás. Rádőlök a kormányra, és könnyek között végig gondolom, hogy mennyi hazugságot hordtam össze az elmúlt percekben. Még hogy nem szeretem? Hogy ne szeretném…? Borzalmasan hiányzik, de nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e neki megbocsátani. És hogy őszinte legyek féltem tőle Alexet. Nem bízok Tomban, és nem tudom, mikor lép majd le újra. Azt nem élnénk túl.

Legalább fél órán keresztül zokogtam az autóban, aztán amikor elapadtak a könnyeim, és kellően feldagadt a szemem, úgy döntöttem, hogy ideje összeszednem magam. Azonkívül nagyon haragudtam Billre is, amiért idehozta Tomot.

- Jól van, kislány…- törlöm le a könnyeimet- Erős vagy.- azzal kiszállok az autóból, és felfelé indulok.

Megbántam

Sziasztok!

Tádááám! Itt az új rész, nagyon igyekeztem vele!:)

Remélem mindenkinek tetszeni fog, jó olvasást hozzá! Kommenteket kérnék!:P

Puszi!

u.i.: az előző rész kommentejinél fruzsii96 írta, hogy nála is rajta vagyok a bloggerdíjas listán, szóval neki is nagyon köszönöm!:$ Mindjárt megyek és hozzáírom őt is az előző bejegyzéshez! És persze xiderlady-t is!=)

2/3. rész

Bill éppen a fürdőszobából lépett ki, amikor halk kaparászást hallott az ajtó felől. Először nem foglalkozott vele, de aztán a hang felerősödött.

- Van ott valaki…?- áll az ajtó mellé, és a kilincsre csúsztatja a kezét

- Én vagyok az, te barom, engedj már be!- hallja a testvére hangját a túloldalról

- Tom?- nyitja ki nagy lendülettel az ajtót.

- Igen én.- sétál be a gitáros a lakásba

- Mi a francot keresel itt?- fordul felé Bill, és becsukja az ajtót- Tudod jól, hogy nem jöhetsz ide…

- Látni szeretném Alexet… és ha már itt tartunk Aprilt is.- jelenti ki egyszerűen.

- És ezt mégis hogy gondoltad?- ráncolja a szemöldökét az énekes

- Nézd Bill… Csak szeretnék egy pillantást vetni rájuk, és már itt sem vagyok…- néz az öccsére kérlelően

- Tom. Nem kínoztad még eleget azt a szegény lányt?- Bill- Van fogalmad róla, hogy mennyire padlón volt, amikor leléptél? Van fogalmad róla, hogy mi szakadt a nyakába?

- Nem, nincs…- ül le az előszobában

- Na, April nagy nehezen elaludt.- jelentik meg Theo is, és behúzza maga mögött a tolóajtót, de amikor meglátja Tomot, majdnem szívinfarktust kap.

- Te mit keresel itt?!- veti neki oda, túltéve magát a kezdeti sokkon.

- Neked is szia…- köszön Tom

- Kicsim…- néz rá Bill

- Mi a francnak jött ide?- néz Theo a barátjára

- Aprilt akarja látni.- válaszol Bill

- És a fiamat!- helyesbít Tom

- Kit?!- Theo nem hisz a fülének- A fiadat?!

- Igen…- hőköl hátra a gitáros

- Akire egész eddig nem voltál kíváncsi, mert túl sok kötelezettséget jelentett?!

- Theodora, nagyon kérlek…- szól rá Bill

- Ugyan már, te is tudod, hogy ez nonszensz!- fordul Bill felé, mire csönd áll be közéjük.

- Ne már, srácok!- néz rájuk Tom kétségbeesetten.

- Nem volt még elég?!- emeli fel Theo a hangját- Mit akarsz még, hmm? Elhagytad őket! Úgy döntöttél, hogy nem vagy kíváncsi a fiadra, és a „teherrel” együtt, már April sem kellett…

- Ez nem igaz!- emeli fel Tom is a hangját, és feláll

- És ugyan mért nem?- néz rá hunyorítva a lány

- Pontosan tudjátok, hogy mindig is szerettem, csak…

- Csak?- kérdezik egyszerre

- Csak… csak… megijedtem…

- És most mi ütött beléd? Mi változott?- kérdezi Bill a bátyját

- Nem tudom… Láttam azt a képet és… látni akarom élőben is.

- Ennyi?- Bill

- Azt hiszem…- bólint bizonytalanul, ám ekkor gyereksírás hallatszik. Tom azonnal érdeklődve kapja fel a fejét, és az öccsére néz.

Az elalvás elég nehezen ment, és éreztem, hogy a szemeim is kezdenek bedagadni a sírástól. Nem aludhattam sokat, amikor arra riadtam fel, hogy Alex sír. Vártam pár percet, aztán átmentem hozzá.

- Mi a baj, kicsikém?- veszem fel a kiságyból, mire a nyakamba kapaszkodik- Itt van anyu.

Kintről motoszkálást hallok, de nem törődök vele.

Alexnak lassan kibújnak a fogai, ezért gyakran nyűgös éjjelenként. Sajnos nem tudunk vele mit kezdeni, ezt a korszakot át kell vészelni. De ezenkívül szerencsére úgy álltak be az étkezések, és a napirend, hogy az esetek nagy részében átalussza az éjaszakákat.

Hihetetlen, hogy mennyire megváltoztatja egy gyerek az ember gondolkodását. Ha végiggondolom, hogy ezelőtt milyen volt az életem, és, hogy most Alex jelenti nekem az egész életet, a kettő szöges ellentéte egymásnak.

Beálltam a tükör elé, és mosolyogva figyeltem a nyakamba szuszogó fiamat. Leírhatatlan szeretetet éreztem iránta. Ha ő nem lenne, nem tudom, hogyan bírtam volna ki idáig Tom nélkül. Szerintem összeroppantam volna.

- Hadd menjek be, könyörgöm!- Tom kezd egyre jobban kétségbe esni.

- Nem!- áll a tesója elé Bill- Most nem!

- De az előbb sírt!

- Jön a foga…- világosítja fel Theo- És April úgyis biztosan felvette már.

- Tom, kérlek! Nem mehetsz most be! Nem ronthatsz rájuk így!- próbálja meggyőzni a bátyját Bill.

- Akkor?- néz Tom az ikrére

- Ígérem, holnap visszajöhetsz, és beszélhetsz Aprillel, aztán megnézheted Alexet, de most menj haza, rendben?

- Theo…?- fordul Tom Theo felé

- Legyen…- egyezik bele a lány kelletlenül.- De amit ezért Apriltől fogunk kapni…

- Igen.- helyesel Bill- Készülj fel, hogy óriási balhé lesz…

- Szereted még?- teszi fel a kérdést Theo, mire Tom csak nagy szemekkel bámul a párosra.

- Tom!- húzza el a kezét Bill az ikre arca előtt pár másodperc csönd után

- Annyira nagyon hiányzik…- néz rájuk a gitáros. Most először látni a szemében valódi ijedtséget.- Borzalmas dolgot tettem…

- Ez így van.- bólint Theo, mire Bill megböki- Most mivan?!- néz rá barátjára

- Tom, el ne sírd magad!- engedi el a kérdést a füle mellett az énekes. Úgy ismeri az ikrét, mint senki mást a világon. Percekkel azelőtt tudja, hogy sírni fog, mielőtt a gitáros tényleg itatni kezdené az egereket. És erre az elmúlt másfél évben többször is volt példa.

- Mi?- hunyorog a gitáros- Nem fogok sírni!- tiltakozik, azonban hirtelen egy kövér könnycsepp gördül le az arcán- Baszki…- törli le, aztán leül, és elcsuklik a hangja- Annyira megbántam…

A másnap délelőtt megint nyugisan telt. Tíz felé elugrottunk Alexszel az öcsémhez, és ott is ebédeltünk. Mióta Eric egyedül él, megtanult főzni. Általában jól megy neki, de előfordul, hogy beüt a krach és valami ehetetlent hoz össze. A mai ebéd azonban elég jól sikerült. Már délután kettő is elmúlt, mikor elindultunk haza.

Alex a hazafelé úton elaludt az autóban. Miután leparkoltam a ház előtt, igyekeztem úgy kivenni a gyerekülésből, és felvinni, hogy ne ébredjen fel. Elég ügyesnek bizonyultam, mert mikor beértem a lakásba, még mindig aludt. A konyhából beszélgetést hallottam, gondoltam Bill itthon van, szóval elindultam arra.

Amikor beléptem a konyhába, azt hittem összeesek. A reggelizőasztalnál ülve Tom nézett velem szembe, Bill pedig a pulton ült. Annyira hirtelen ért az egész, hogy a kezem úgy remegett, hogy Alexet is majdnem elejtettem, aki még mindig a vállamon aludt.

Jéggé fagyott a levegő. Tommal mélyen egymás szemébe néztünk egy pillanatra, aztán hátrálni kezdtem.

- Na ne! Ezt ne!

- April…- mozdul felém Tom

- Csak ezt ne!- fordulok meg, és amilyen gyorsan csak tudok elindulok a bejárati ajtó felé. A pánik pillanatok alatt eluralkodik rajtam.

- April!- szól utánam Tom, de eszem ágában sincs figyelni rá

- Ne!- kapja el a testvére karját Bill reflexből, amikor az utánam indulna.

- A rohadt életbe, Bill, engedj el!- rántja ki a gitáros a karját Bill kezei közül, és azonnal a családja után kezd futni.

Nincs magyarázat

Sziasztok!

Először is nagyon köszönöm ezt a díjat! Ayvilotól, babu777-től, Babsszitól, Lilibaby-től, fruzsii96-tól és xiderlady-től kaptam, 2010. 04. 9-én és 10-én!=)

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.

2) a logót kirakom a blogomba.

3) a szabályzatot kirakom a blogomba.

4) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

7) betartom a szabályokat.

Díjazottak: (Nem mindenki blogzónás)

xiderlady

anitabill

carmenke02

Lara Kaulitz

annuban

Ria

És íme a rész is!;)

Jó olvasást hozzá, és dobjatok egy kommentet!

Puszi!

2/2. rész

- Oké, elég lesz…- veszi el Bill az ikrétől a képet.

- Ne, ne, ne!- kap utána hirtelen Tom- Csak még egy kicsit hadd nézegessem!

- Tom, ha April ezt megtudja, elevenen megnyúz!- ingatja a fejét az énekes, majd beindítja a motort, és kitolat a parkolóból.

- Honnan tudná meg?- pillant öccsére, de aztán újra csak a fia arcát vizslatja a képen- Hmm… azért egy kicsit hasonlít rám, nem?- hajtja le az anyósülés napellenzőjét, majd az ott lévő kistükörbe a saját arca mellé tartja Alex képét.

- A szemetek teljesen egyforma.- válaszolja Bill- De most már tényleg elég lesz!- veszi ki a képet a gitáros kezéből, majd elteszi.

- Aprilről nincs fotód?- kezd turkálni újra a kesztyűtartóban

- Fejezd be, Tom!- szól rá Bill határozottan- Te is pontosan tudod, hogy ha nem vagy ekkora faszfej, akkor most nem a kesztyűtartómban keresgélnéd a képeket a fiadról meg az anyjáról!

- Nincs most kedvem ebbe belemenni…- dől hátra az ülésen egy sóhajtás kísértében

- Persze, neked sosincs kedved erről beszélgetni az elmúlt másfél évben!- folytatja tovább Bill- Máig nem értem, hogy segíthettem neked, ahelyett, hogy félholtra vertelek volna egy baseballütővel, amikor ez az egész kipattant az agyadból…

- Öcsi, könyörgöm… annyiszor végighallgattam már ezt a monológot…- vág Tom szenvedő képet

- Úgy látszik mégsem elégszer, mert még mindig nem jött meg az eszed…- csóválja a fejét- Magyarázat természetesen nincs…

- De van!

- Igen, és mi lenne az?- fordul bátyja felé miután leparkoltak a gitáros lakása előtt.

- Az nem tartozik rád!- mordul rá Tom az ikrére, majd kiszáll a kocsiból és sietős léptekkel beviharzik a házba.

- Ja… sejtettem…- sóhajtja Bill lemondóan, majd kitolat a parkolóból.

Az este nyugisan telt. Theo vacsorát főzött, én pedig a konyhában Alexet etettem. Igyekszem rászoktatni az anyatej mellett a gyümölcsökre, zöldségekre, és minden olyanra, ami egészséges és turmixolható. Lassan már nyolc hónapos, szóval ideje ezt is bevezetni.

- Kicsikém, ezt az egy falatot edd még meg…- tartom a fiam szája a kiskanalat, de nagyon úgy néz ki, hogy Alex megmakacsolta magát. Mindig ez van. Céltudatos egy gyerek, ez már most látszik, és a makacsságát nem tőlem örökölte.

- Áhh, reménytelen…- dőlök hátra a székemen

- Sziasztok lányok-fiúk!- jelenik meg Bill is mosolyogva.

- Szia kicsim!- csókolja meg Theo, majd tovább kavargatja a spagettiszószt.

- Hali!- köszönök én is- Kisfiam, szépen kérlek!- könyörgök tovább Alexnek, aki elég jót vigyorog rajtam

- Nem szép dolog anyát hülyének nézni, öcsisajt!- fordul Bill az unokaöccse felé vigyorogva

- Alex, a nagybátyádnak igaza van, szóval ne szórakozz anyucival!- tartom oda a szájához a kanalat, mire Billre néz, és mosolyogva bekapja az utolsó falatot is.

- Ez is az én személyes kisugárzásomnak köszönhető!- húzza ki magát az énekes büszkén

- Na, akkor a nagy kisugárzásoddal jöhetsz, és segíthetsz teríteni is akár!- szól neki Theo mosolyogva

- Oké!- teszi az asztalra a telefonját a zsebéből, majd tányérokat vesz elő. Alex persze azonnal kiszúrja a mobilt, és máris nyújtózik érte, aztán ahogy megkaparintja, elégedett mosoly ül ki az arcocskájára. A következő pillanatban viszont Billnek SMS-e érkezik, de Alexet ez egy csöppet sem zavarja, tovább nyomkodja a gombokat.

- Megkaphatom?- nézek a fiamra, és a tenyeremet tartom, mire vonakodva ugyan, de a kezembe nyomja a kütyüt. Akarva-akaratlanul, de a kijelzőre pillantok. Alex véletlen megnyitotta az üzenetet. Fölül Tom neve áll.

„Igazad volt, tényleg nincs rá magyarázat, hogy elhagytam őket…”

Pillanatok alatt felmegy a vérnyomásom.

- Bill, üzeneted jött…- dobom a mobilt hanyagul a konyhaasztalra.

- Hé, mi ez a flegmaság?- jön oda Bill, de aztán ő is elolvassa az SMS-t.- Jaj, April…

- Semmi gáz, tényleg!- pillantok rá, aztán Alexhez fordulok- Gyere Bogyó, megfürdünk, aztán leteszlek.- veszem ki az etetőszékből

- Akkor mégsem eszel velünk?- szól utánam Theo, mikor már kiértem a konyhából.

- Nem vagyok éhes!- válaszolok- Jóéjt!- azzal behúzom a két lakás közti tolóajtót.

Mérges voltam. Nagyon haragudtam Tomra, és ez az SMS most újra feltépte a régi sebeket, amikor gondosan őrizgettem. Másfél év után sem fért a fejembe, hogy történhetett, ami történt, és nem hiszem hogy lesz valaha bárki is, aki képes lesz ezt megértetni velem. Jól írta Tom, erre tényleg nincs magyarázat. Ő egyszerűen nem vállalta a felelősséget. Ő nem volt kötött, neki nem kellett súlyos döntéseket hoznia, és lemondani mindenről. Megtettem helyette én, mert rá kényszerített Nem keresett, nem érdeklődött a fia felől, de lehet jobb is így. Ő sosem akarta ezt a gyereket, bármit is mondott.

Dúlva-fúlva megfürdettem Alexet, aztán mikor elaludt, én is tusoltam és lefeküdtem. Már legalább fél órája forgolódhattam az ágyamban, amikor halkan kinyílt a szobaajtó.

- Ébren vagy?- hallom Theo hangját

- Igen…- sóhajtom, majd érzem, hogy besüpped mellettem az ágy.

- April…- simogatja meg a hajam

- Olyan rohadtul nehéz…- fordulok a fal felé, és kitör belőlem a sírás- Akkora szükségem lenne rá…

- Tudom, hidd el… Ő is tudja.

A külvárosban Tom szintén álmatlanul forgolódott az ágyában. Akár bulizni is mehetett volna, és felszedhetett volna egy újabb lányt, hiszem másnap semmi dolga nem volt, de nem tette. El kellett ismernie, hogy öccse nagyon ügyesen a fülébe ültette a bogarat. Az elmúlt másfél évben minden erejével azon volt, hogy a szabadságvágya elnyomja a lelkiismeret furdalást és a szerelmet egyszerre. Néha azt gondolta sikerült, de persze voltak hullámvölgyek.

Tom pontosan tudta, hogy ezt fogja érezni, ha meglátja a fiát, és eddig ki is bírta, ma azonban átlépte a saját maga által felállított korlátot. Furcsa volt. Furcsa és jó egyszerre, de minél élesebben próbálta meg felidézni a kisfiú arcát lelki szemei előtt, annál inkább rájött, hogy nem nézte meg elég alaposan. Látni akarta újra.

- Francba…- megy ki a gitáros a fürdőbe, és hidegvízzel leöblíti az arcát, aztán a tükörbe néz- Nagyon remélem Bill, hogy még nem alszol!- azzal ellöki magát a csaptól, és öltözni kezd.

Moderáljátok magatokat

Sziasztok!

Most nem azért jöttem, hogy részt írjak, mert az még nincs kész, de szerintem estefelé már az is meglesz!

Szólni szeretnék csak, hogy ha mégegyszer meglátom, hogy bármilyen veszekedés tör ki a kommentekben, vagy bárki a másikat pocskondiázza, akkor le fogom tiltani az összes kommentet a blogról. Rohadtul elegem van már, hogy valaki nem fér a bugyijába, és akkor azt tartja jó mókának, hogy idejön és itt egymásnak ugraszt mindenkit. Ha mégegyszer meglátom, hogy bárki reagál, vagy visszaszól, egész egyszerűen nem lehet majd kommentelni, szóval a saját érdeketekben ne vegyétek figyelembe ezeket a kommenteket. Azonkívül "igazi fanni" összes kommentjét törölni fogom. Tudom, hogy most a legtöbben egy ember miatt szívtok, de sajnos máshogy úgy látom nem tudom elérni, hogy NE reagáljatok rá SEMMILYEN MÓDON.

Nagyon szeretném, ha az itteni jó közösség továbbra is megmaradna, mert eddig ide szerintem sokan szívesen jártak, és nem hiszem, hogy azért hogy egymás fikázását olvassák.

Köszönöm!

Csak egyszer

Sziasztok!

Itt a várva-várt rész, a második évadból az első!:P

Szerintem nem nagyon szorul magyarázatra, igyekeztem úgy írni, hogy a párbeszédekből, és úgy az egészből követhető legyen minden! Remélem sikerült is.:D

Jó olvasát hozzá, és dobjatok egy kommentet!:P

Puszi!

2/1. rész

- Hova készültök?- jelenik meg Bill az előszobában egy hűvös téli hétfő reggelen sonkás szendviccsel a kezében.

- A védőnőhöz.- húzom fel a babahordozóban játszó Alex lábára a cipőjét- Igaz kicsim?- puszilom meg a homlokát

- Jók legyetek ám!- veszi a karjába az unokaöccsét, majd gügyögni kezd neki. Alex egy ideig elvan vele, de aztán az énekesnél lévő szendvics jobban kezdi érdekelni. Billt persze azonnal le lehet venni a lábáról egy huncut mosollyal.

- Bill, annyiszor szóltam, hogy ne adj neki a saját kajádból, mert nem tudja megrágni!- bújok bele a kabátomba

- Jól van már, jól van már!- teszi le a szendvicset- Anyunak nincs ma jó kedve, vigyázz vele!- teszi vissza Alexet a babahordozóba

- Theo merre van?- nézek körül

- Állásinterjún…- grimaszol, és tovább majszolja a szendvicsét

- Engedd kibontakozni!- simítok végig az énekes vállán kedvesen- Hadd csinálja azt amit szeret!

- Persze, tudom, csak annyira fölöslegesnek tartom az egészet…- süti le a szemeit- Így is sokat vagyunk külön a koncertek miatt, de ha ő is dolgozni kezd, akkor még annyit sem lesz itthon, mint eddig…

- Biztos találtok megoldást!- csúsztatom a zsebembe a kocsikulcsot

- Majdcsak lesz valami…- vonja meg a vállát- Na, vigyázzatok magatokra!- ad puszit az arcomra, majd Alexhoz fordul- Aztán ne engedd magad a perverz védőnőnek! Mutasd meg neki ki az úr a háznál!

- Jesszus…- forgatom a szemem mosolyogva- Gyere kisfiam, a nagybátyád ma sem normális…- azzal megfogom a babahordozót, és elindulok vele a parkoló felé.

Az elmúlt másfél évben gyökeresen megváltozott az életem. Miután Tom lelépett, semmi kétségem nem volt afelől, hogy megszülöm Alexet. Nagyon jól időzített a kissrác! Az utolsó vizsgám után egy nappal született, szóval nyári gyerek, az apját viszont akkor láttam utoljára, amikor elbúcsúzott a parkolóban, aztán Billel a szüleikhez utaztak.

Az azt követő pár hét maga volt a pokol. Eleinte üvöltöztem Billel, minden áldott nap, hogy árulja el, hol a gitáros, de makacsul hallgatott. Aztán sírtam, könyörögtem neki, hisztiztem, toporzékoltam, felpofoztam, ő pedig szó nélkül tűrte. Végül, amikor beláttam, hogy nem fogja elmondani, mert Tomnak ígéretet tett, feladtam. Azóta semmit nem hallottam a gitáros felől.

Eric Hamburgba költözött. Theo, Bill és én pedig átköltöztünk a város másik felébe. Vettünk két egymás mellett lévő lakást egy társasházban, és egész egyszerűen kiütöttük a válaszfalat, majd egy nagy tolóajtót szereltettünk be. Bill ragaszkodott hozzá, hogy ne maradjak egyedül a kicsivel. Tisztában voltam vele, hogy nem kérhetem, hogy lakjanak velem, mikor ők is csak akkor költöztek össze, de az énekes hajthatatlan volt, így ez bizonyult a legjobb megoldásnak.

Ericcel észrevehetően javult a kapcsolatom. Amiben tud, segít, és rengeteget vagyunk együtt. Vicék cégénél befejeztem a gyakorlatot, és megvettem Erictől apu cégének a húsz százalékát. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy állandó jövedelmem legyen a babázás mellett. Ezen kívül eladtam a külvárosban lévő hatalmas hodályt, amit szintén apa hagyott rám.

Viccel nagyon jó barátok lettünk a terhességem alatt. Megegyeztünk, hogy nem lesz köztünk ennél több, Alex viszont imádja, ezért gyakran van nálunk. Ha kell lemegy a boltba pelenkáért, vagy elaltatja a kis kópét, ha úgy alakul. Volt, hogy a vízvezetéket is ő szerelte meg.

Bill természetesen rengeteget van együtt Tommal, azonban megeskettem, hogy nem hozhatja fel hozzánk, nem mondhat rólunk semmit, és nem mutathat neki képet a fiáról. Ezért mindig valahol máshol találkoznak, vagy a stúdióban vannak.

Az öcsém jelenleg is meg akarja ölni Tomot… Ha erre kerülne a sor, valószínűleg nem fogom visszafogni. Borzalmasan haragszom rá, de képtelen vagyok kiverni a fejemből… Nos, ez is csak egy átmeneti állapot, de már rajta vagyok az ügyön!

A védőnőnél minden rendben volt. Megmérték Alex súlyát, megnézték a lábait, hogy szépen fejlődnek-e a csontjai, és megmérték a hosszát is.

Hazafelé beugrottunk Vichez is az irodába.

- Szia!- csukom be magam után az irodája ajtaját

- Sziasztok!- vidul fel az arca, aztán puszit nyom az arcomra, Alexet pedig a karjaiba veszi. A kissrác nagyon imádja ezt az épületet, mert minden fényesen ki van világítva.

- Hoztunk neked pitét.- mosolyodok el, és az asztalára teszem a kis dobozkát

- Málnás?- pillant rám egy pillanatra, majd újra a fiamra szegezi a tekintetét.

- Az. Tudom, hogy imádod.

- Köszönöm- bólint

- Mit ügyködsz?- veszem észre a falnál álló asztalon lévő épület makettet.

- Apám új agymenése… Most maketteket gyártunk…

- Áhh, értem!

- Jut is eszembe!- ül le az egyik székre- Tegnap Tom jött velem szemben az utcán.

A hír hallatára a vér is megdermed az ereimben.

- És…?- szedem össze magam

- April, ne flegmáskodj… Mindenki tudja, hogy szereted…

- Ez hülyeség!- ülök le Vic székébe, és felteszem a lábam az íróasztalára

- Te is tudod, hogy nem az…- ingatja a fejét, ám mielőtt válaszolni tudnék, Alex sírni kezd.

- Látod? A gyerek is utálja…- veszem ki a kezéből, és ringatni kezdem.

Szóval Tom a városban van…

- A tegnapi bögyös vörös…- dől hátra elégedetten Tom az öccse autójában- Inkább nem is részletezem…

- Jobban teszed!- válaszol rá Bill, majd befordul a kikötőbe és leparkol

- Rég jártunk erre.

- Na ja…- sóhajt

- Héé, mi ez a gondterheltség?- fordul Tom öccse felé

- Theon kattog az agyam… Nem értem mi a francnak kell neki munka…- hajtja hátra a fejét Bill

- Hagyd kibontakozni!- tanácsolja a gitáros

- April is ezt mondta…- pillant a tesójára, aztán beáll közéjük a kínos csend.

- És… minden oké velük?- szólal meg végül Tom csöndesen és zavarában a kesztyűtartóban kezd kotorászni.

- Igen.- feleli az énekes- Héé, ne turkálj ott!- csap a bátyja kezére

- Nyugi már!- Tom ügyet sem vetve Billre egy képet húz elő.

- Add ide!- kapja ki Tom kezéből a képet, ahogy meglátja rajta unokaöccsét, majd úgy fordítja, hogy ikre ne lássa.

- Ő az?- pillant rá a gitáros, de Bill nem válaszol- Mutasd!

- Nem lehet!

- Bill!

- Tom, kérlek…- néz rá lemondóan

- Alex az, ugye?- kérdezi, mire az énekes csöndben bólint- Hadd lássam!

- Nem szabad…

- Miért nem?

- Megígértem Aprilnek…- néz Bill bátyja szemébe

- Csak egyszer hadd nézzem meg!- néz Tom kérlelően- Egyetlen egyszer!

- Jó, de tényleg csak egyszer…- adja meg magát Bill, majd ikre felé fordítja a képet, Tom pedig csillogó szemekkel néz a fiára.

Előbb-utóbb minden kiderül

Sziasztok!

Nos, itt az évad utolsó része, nagyon vártátok már, én pedig nagyon várom, hogy mit fogtok hozzá szólni.

Jó olvasást hozzá! Esetleg a kommentekben ha valakinek van kedve azt is írja le, hogy úgy összességében az első évadról mi a véleménye! És természetesen azt is írjátok meg, hogy mit gondoltok erről a részről!

Mégegyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a blognak NINCS vége, és még csak szünet sem lesz a két évad között, úgyhogy nemsokára itt a folytatás!;)

Puszi!

47. rész (az első évad utolsó része)

 Mivel a fiúk nem voltak otthon, ezért Theo nálam aludt péntek este. Örültem neki, mert legalább nem voltam egyedül, és Theoval is régen dumáltunk már.

- Nem tudod mi baja lehet Billnek?- kérdezem tőle miközben kiszedek egy halom vizes ruhát a mosógépből.

- Hogy érted?- néz rám

- Nem tudom… Titkol valamit. Azt gondoltam neked biztos elmondja…- vonom meg a vállam, majd az erkélyre megyek

- Fogalmam sincs… Én is észrevettem, hogy nincs rendben valami, de úgysem lehet belőle kiszedni semmit, ha egyszer megmakacsolja magát…- jön utánam

- Igaz. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül.

Este megnéztünk egy filmet, össze-vissza ettünk mindent, aztán végül már éjfél is elmúlt, mire elaludtunk- a nappali közepén.

Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Körülnéztem a nappaliban. Theo nyitott szájjal, félig lelógva a kanapéról aludt. Egy tál pattogatott kukorica ki volt borulva a szőnyegre, és mindenhol csokipapírok hevertek, de a telefont sehol sem láttam.

Végül az előszobában találtam meg.

- Hali, itt az öcséd.- hallom Eric hangját, ahogy felveszem a telefont.

- Szia!- köszönök neki meglepetten

- Hamburgban vagyok, gondoltam felhívlak.

- Ohh, és hol laksz?- kérdezem

- Nyugi, kivettem egy szobát, meg amúgy is csak rövid időre jöttem.- válaszol

- Oké, akkor találkozzunk valahol. Amúgy is beszélni akartam veled.- sóhajtok

- Ott vagyok érted egy óra múlva.- azzal le is teszi a telefont.

Nem volt túl sok időm elkészülni, úgyhogy villám gyorsasággal letusoltam, felöltöztem, kisminkeltem magam, és végül felébresztettem Theot.

- Az öcsém itt van a városba, szóval most lelépek.- adok neki puszit- Nyugodtan aludj vissza, délre itthon vagyok.- és már hallom is, hogy Eric kapuzik.

- Szia!- ölelem meg az öcsémet, ahogy kilépek a kapun.

- Rég láttalak.- nyom egy puszit az arcomra.

- Ejjha! Honnan van ez a csodajárgány?- nézek az Eric mögött parkoló Audira.

- Ja, igen. Nem rég vettem. Tudod, betöltöttem a tizennyolcat, szóval most már törvényesen is enyém a cég!- húzza ki magát büszkén

- Aztán csak ügyesen!- mosolygok rá

- Na hova menjünk?- nyitja ki a kocsiajtót

- Nem tudom, talán valahova a belvárosba, ott meg tudunk reggelizni.- szállok be én is.

Végül Hamburg egyik kis sétálóutcájában találtunk egy helyet, ahol még én sem jártam, viszont elég jól nézett ki. Rendeltünk, aztán beszélgetni kezdtünk.

- Mi a helyzet anyuval?- iszok bele a jegesteámba

- Megvan… úgy ahogy…- néz rám- Minden nap kimegy apa sírjához, de nem nagyon beszél róla. Sírni se nagyon látom már. Néha elmegy a városba, vagy be a céghez, de ennyi.

- Értem. Hát az is több mint a semmi. Legalább nem gubózik be.- bólintok- És te hogy-hogy itt vagy?

- Lakást akarok venni.- dől hátra- Valószínűleg ide költözöm Hamburgba. A cégnek nagyrészt úgyis német ügyfelei vannak, ha rendesen részt akarok venni az irányításban, akkor nagyon gyakran kéne ideutaznom.

- Akkor legalább gyakrabban látlak majd.

- És te hogy vagy? Azt mondtad, beszélni akarsz velem.

- Ja igen. Jó is, hogy találkoztunk, nem akartam telefonba. Az a helyzet, hogy terhes vagyok.- könyökölök az asztalra.

- Mi?- néz rám hatalmasra nyílt szemekkel

- Jól hallottad!

- Tomtól?

- Ki mástól?- nézek rá értetlenül

- Terveztétek?

- Nem.- ingatom a fejem- Véletlenül jött össze, de ha így alakult, akkor nem vetetem el.

- Értem. Tom gondolom nem repesett az örömtől.

- Eleinte nem, de úgy néz ki, hogy lassan minden rendbe jön.- sóhajtok boldogan

- Mindenesetre gratulálok!

- Köszi!

Mire hazaértem Theo rendet rakott a nappaliban, és nagyjából összeszedte magát. Felporszívóztam a kukoricát a szőnyegről, amikor csöngettek.

- Majd kinyitom!- siet oda az ajtóhoz a barátnőm- Bill!- sikít fel, és a fiú nyakába ugrik, ahogy meglátja az ajtóban

- Bill?- megyek ki én is- Hát te? Ilyen gyorsak voltatok?- adok neki puszit

- Igen, siettünk.

- És Tom?- nézek ki a folyosóra- Ő hol van?

- Be kellett… ugrania a stúdióba.- vakarja meg a tarkóját az énekes

- Ilyenkor?- csodálkozok

- Igen… tudod, hogy megy ez… nem számít, mikor van hétvége…- nevet zavartan- De azt mondta, hogy siet.

Csodálkoztam rajta, hogy Tom nem szólt nekem, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Theo és Bill felmentek az ikrek lakására, én pedig csak ültem és vártam. Délután négy is elmúlt már, megnéztem két filmet, elmosogattam, kivasaltam a gitáros ingeit, de ő maga sehol sem volt. Többször hívtam telefonon, de egyszer sem vette fel. Nagyon rossz előérzetem volt.

- Áhh, April…- nyit ajtót nekem Bill

- Hol van?- megyek be a lakásba

- Ki?

- A bátyád.

- A… stúdióban… mondtam…

- Ugyan Bill!- fordulok felé összeszűkített szemekkel- Mindketten tudjuk, hogy nincs ott.

- Telefonon próbáltad már…?- hátrál meg

- Fél percenként hívogatom!- mutatom fel a kezemben lévő telefont- Hol van?

- Szia!- jön ki a konyhából Theo- Te nem Tommal vagy?

- Nem, mivel Tom felszívódott. De Bill tudja, hogy hol van!- bökök a mellkasára

- Leülsz esetleg…?- nyitja ki nekem a konyhaajtót

- Elment, ugye?- nézek rá félve, miután leültem a reggelizőasztalhoz.

- April…- teszi a kezét a vállamra Bill

- Ezt nem hiszem el…- gyűlnek könnyek a szemembe- Ilyen nem is létezik, csak beképzelem magamnak…- csúsztatom a kezem a homlokomra, aztán kitör belőlem a sírás.

- Annyira sajnálom…- néz rám

- De… de biztos vissza fog jönni.- törlöm le a könnyeimet- Ugye…?

- Nem, April… Tom nem fog visszajönni.

És abban a pillanatban tört darabokra az egész életem.

- Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved…- Hamburg külvárosában egy szinte teljesen üres lakásban Tom Kaulitz életében először imádkozott- …jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert Tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Már hozzánk tartozik

Sziasztok!

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de technikai problémák voltak, ugyanis nem volt net...:|

Nade, íme itt a folytatást, mindenkinek jó olvasást hozzá, és zárójelben megsúgom, hogy már csak egy rész van vissza az évadból!:P

Hagyjatok itt kommentet!

Puszi!

46. rész

- Kicsim, gyere ki, hallod?- kopogtat a fürdőajtón Tom- Beszéljük meg!

- Mit?- kiabálok ki- Nincs mit megbeszélni!

- De van! Oké, igazad van, barom vagyok…- hallom, ahogy az ajtónak dől- Tudom, hogy neked a legnehezebb. Sajnálom.

Nem szólok semmit.

- Élsz még?- kérdezi

- Igen…- válaszolom halkan

- És beengedsz?- szó nélkül nyitom ki az ajtót.- April…- néz rám bűnbánóan

- Szeretlek!- borulok a nyakába

- Én is téged!- csókol meg hosszan

Az éjjel valamivel nyugodtabban aludtam, mint az előző napokban, Tom azonban még mindig minden kis zajra felriadt mellettem. Valahol őt is megértettem. Nem való neki még egy kisbaba, hiszen igazából ő is egy nagy gyerek, de ezt a fentiek valahogy máshogy látták. Én pedig egyre inkább hajlottam afelé, hogy megtartsuk.

Reggel előbb keltem, mint Tom, de ő is hamar kiténfergett a konyhába.

- Jó reggelt!- ad egy csókot, aztán kiveszi a tejet a hűtőből

- Szia!- vajazom meg a zsemlémet.

- Gondolkoztam az éjjel.- ül le velem szemben

- Én is.- pillantok rá

- Akkor kezd te.- dől hátra a széken

- Rendben. Szóval átgondoltam a dolgokat, és úgy döntöttem, hogy meg akarom szülni a babát.- nézek a szemébe kertelés nélkül. Látom rajta, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni. Letaglózza a kijelentésem, de nincs túl sok választási lehetősége.

- Tudom, hogy nem örülsz neki, de nem fogom elvetetni.- folytatom- Neki ugyanannyi joga van az élethez, mint nekünk. A terhességem mindkettőnk hibája, de most vállalni fogjuk a következményeket.

- Na de…- látom a nyakán, ahogy egy hatalmasat nyel- És az egyetem? Hogy fogod befejezni?

- Az egyetemen esti tagozat is van, és halasztani is tudok. Már úgyis csak egy évem van vissza.- vonom meg a vállam

- Értem…

- Ne aggódj, eszem ágában sincs félbetörni a karriered, vagy tönkretenni a bandát…- mosolygok rá gúnyosan- Nem te leszel az egyetlen gitáros a földön, akinek gyereke születik.

- Sajnálom April…- fogja meg a kezem az asztal fölött- Hülye voltam az utóbbi napokban… Fogalmam sem volt, hogy kéne reagálnom erre a helyzetre. Váratlanul jött az egész… Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve erre…

- Én is félek, elhiheted. De ő most már hozzánk tartozik.

- Igen.- mosolyodik el

A következő egy hétben minden nagyon felgyorsult. Minden jel arra utalt, hogy Tom is megbékélt a kicsivel, sőt, még örült is neki. Bill szó szerint oda és vissza volt a babától. Teljesen felpörgött, hogy nagybácsi lesz. Ragaszkodott hozzá, hogy ő majd megtervezi a gyerekszobát és minden ezzel kapcsolatosat.

Nekem mégis olyan rossz érzésem volt… Rossz előérzet talán. Minden a legnagyobb rendben és flottul ment, mégsem voltam nyugodt. Túl könnyedén vettük az akadályokat, és feltűnően nagy volt a nyugodtság. Bill túlságosan is örült a picinek. Sohasem tudott ügyesen titkolózni, most pedig valami különösen nagy dolog nyomhatta a lelkét. Sokszor volt zavart, és ezt nem mindig leplezte jól, de egy árva szót nem tudtam kihúzni belőle. Próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy csak beképzelem az egészet, elvégre semmi rossznak még csak jele sem volt.

- Ha nem mondod el mi a baj, nem tudok segíteni…- könyököl fel az ágyon csütörtök délután, miközben én a tükörben vizsgálgatom, hogy mennyit nőtt a hasam.

- Ó, mintha ezt a mondatot egyszer már hallottam volna a szádból…- pillantok rá

- Hányszor fogom még ezt megkapni? Nem léphetnénk túl rajta?- kel fel, majd odajön hozzám- Hülyén viselkedtem, de már megjött az eszem…- húz oda magához és vigyorogva megpuszil.

- A fenébe is, mi baja az öcsédnek?!- bukik ki belőlem

- Mi lenne?- nyitja nagyra szemeit

- Valamit titkol. Ikrek vagytok, nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy furcsán viselkedik…- bújok a mellkasához

- Nem hiszem, hogy bármi baja lenne…- köhint- Biztos csak még neki is fel kell dolgoznia, hogy gyerekünk lesz…- válaszol. Érzem, ahogy felgyorsul a szíve a mellkasában.

- Rendben…

- Jut eszembe! Holnap elutazunk anyuékhoz.- néz rám Tom a tükörben

- Ohh… És mikor jövünk vissza?- pillantok fel rá

- Nem. Csak Bill és én.

- Na de…

- Ne haragudj, csak összejön a régi társaság Magdeburgban. Nem tudnál mit kezdeni magaddal… Theo sem jön.- simít végig a hátamon- Csapunk egy görbe estét.

- Értem.- puszilom meg

- Tényleg csak egy este az egész- enged el- Szombaton már jövünk is vissza.

- Jólvan. Vigyázzatok magatokra!- megyek ki a konyhába

Az éjjel megint rosszul voltam. Tom végig ott virrasztott mellettem, de ez sajnos nem mulasztotta el az irtózatos hányingert, így végül szinte egész éjszaka alig aludtunk, másnap pedig mindketten kómásak voltunk.

Délelőtt az irodában voltam Viccel. Elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Igazából pontosan úgy reagált, ahogyan azt vártam. Gratulált, eljátszotta, hogy velem együtt örül, és közben próbálta leplezni a féltékenységet. El kellett gondolkoznom rajta, hogy halasszak, vagy ha szerencsém van, akkor a baba csak a vizsgáim után születik meg.

Délután pedig Tomnak segítettem csomagolni. Öt óra körül indultak.

- Lehetőleg ne igyátok le magatokat a sárga földig!- csókolja meg Theo Billt a mélygarázsban

- Jók leszünk kicsim.- öleli magához a lányt az énekes

- Tényleg vigyázzatok magatokra!- bújok oda Tomhoz

- April!- fogja az arcomat a két tenyere közé- Figyelj, tudnod kell, hogy bármi lesz is, mindennél jobban szeretlek!

- Én is szeretlek, de… mi történhetne?- nézek rá kérdőn

- Akármi!- néz rám nagy szemekkel- Nagyon szeretlek, mindkettőtöket.

- Mi is nagyon szeretünk!- mosolyodok el boldogan- Siessetek haza!

- Szia kislány!- int Bill is

- Figyelj a bátyádra!- intek neki vissza. Tom még hosszan megcsókol, aztán mindketten beszállnak az autóba, és elhajtanak.

- Jól meggondoltad, Tom? Ezt akarod?- pillant Bill kétségek közt a testvérére, miközben kifordulnak a főútra.

- …Igen.- válaszol a gitáros rövid hezitálás után halkan.

Kapj a fejedhez!

Sziasztok!

Íme, itt az újabb rész, remélem mindenkinek tetszik!:P

Jó olvasást és kommenteket hagyjatok itt!

Puszi!

45. rész

- Ugye nem gondoltad, hogy megtartjuk?- kérdezi Tom- Gondolj csak bele! Neked ott az egyetem, nekem pedig a banda! Egyikőnk sem adhatja most fel az életét egyik napról a másikra!

- Hogy őszinte legyek, nem gondolkoztam még rajta, hogy megtartom-e…- felelem zavartan. Fel nem tudom fogni, hogy mondhat Tom ilyeneket. Én megértem, hogy ez hirtelen jött, és senki nem számított rá, de ezt nem csak ő dönti el.

- Szerintem egyértelmű…

- Egyáltalán nem akarod őt, ugye?- nézek a szemébe csöndesen- Meg sem fordult a fejedben, hogy meg is tarthatnánk, igaz?

Tom nem válaszol, csak lehajtja a fejét.

- Sejtettem…- ugrok le a mosógépről- De vedd tudomásul Tom Kaulitz, hogy nem egyedül te döntesz a gyerekünk sorsáról. Mert te nagyon könnyen dobálózol a szavakkal. Nem a te hasadban van, és ha nem tartjuk meg, nem belőled fogják kikaparni sem!- azzal nagy hanggal becsapom magam mögött a fürdőajtót, egyedül hagyva Tomot.

Alig bírtam visszatartani a sírást, a könnyeim már szinte égették a torkomat. Tom viselkedése nagyon rosszul esett. Számítottam rá, hogy nem fog kiugrani a bőréből, amikor meghallja, de úgy éreztem, hogy engem hibáztat.

Töltöttem magamnak egy bögre teát, aztán leültem az ebédlőasztalhoz felhúzott lábakkal, és szépen csöndben sírdogálni kezdtem. Néhány perc múlva Tom kezeit éreztem a hátamon, és a térdeim alatt, majd egyszerűen átemelt az ölébe.

- Mi lesz így velünk?- bújok a nyakához sírva

- Nem tudom…- válaszol halkan, majd alig észrevehetően szipog egyet.

Az éjjel borzalmasan aludtam, többször felébredtem, és hallottam, hogy Tom is nyugtalanul mocorog mellettem. Reggel mindketten kialvatlanul keltünk, és elég ijesztően néztünk ki. Azonkívül nagyon úgy tűnt, hogy kezdődnek a reggeli rosszullétek.

- Jól vagy?- kérdezi Tom, mikor visszafekszek mellé.

- Most dobtam ki a taccsot…- fúrom a fejem a párnába- Szerinted?

- Oké, bocs…

- Tudja már valaki, hogy terhes vagy?- kérdezi néhány perc csönd után

- Nem. Azt akartam, hogy te tudd meg először.

- Értem.- fordul felém- Szeretnéd, ha megszületne?

- Nem tudom…- sóhajtok- És te szeretnéd?

Nem válaszol, csak rám néz.

- Nem, igaz?- kérdezem- Mondd csak ki nyugodtan.

- Nem, tényleg nem…- fordul hanyatt gondterhelten

- És van rá esély, hogy ez változzon?

- Nem tudom…

Az irodában Viccel közösen egy tervrajzba kezdtünk. Hamburg elit negyedének egyik hatalmas telkére kellett egy baromi nagy házat tervezni. Nagyon élveztem a munkát, mert elterelte a figyelmemet. Vicnek természetesen egy szót sem szóltam a babáról, Theo viszont amint megtudta felháborodva hívott fel, hogy miért nem szóltam.

Tom a stúdióban volt, és gondolom sajnáltatta magát a többieknek, hogy milyen sanyarú sorsa van…

Sokáig dolgoztam az irodában, aztán pedig egy parkban üldögéltem és már kilenc is elmúlt, mire hazaestem. Szükségem volt az egyedüllétre. Tommal megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk, ő főz a lakásomban. Azt mondtam neki, hogy hétre otthon vagyok.

Theo és Stefi teljesen odavoltak a babáért. A legjobb barátnőm azonnal elkezdte gyártani az elméleteit a babaszobáról, meg arról, hogy ő lesz a keresztanyja.

Nekem viszont óriási káosz volt a fejemben. Egyáltalán nem tudtam, hogy mit akarok. Semmire nem voltam felkészülve, és akárhogy kerestem magamban a baba iránti ragaszkodás érzését, sehogy sem találtam. Hiába növekedett bennem, idegennek éreztem, és ettől nagyon meg voltam ijedve. Ideje volt felülkerekednem az önsajnálton, és a kétségbeesésen, és ténylegesen mérlegelni. Tom nem akarja a babát. Nekem nincs állandó keresetem egyelőre. Huszonegy éves vagyok, nincs szakma a kezemben még majdnem egy évig, és fogalmam sincs, hogy kell megfogni egy gyereket. És a legrosszabb, hogy nem is vágyódok utána, hogy megtudjam. Nem tudom, hogy hogyan kell valakit következetesen nevelni.

- Hol a francban voltál?- támad le Tom, ahogy hazaértem

- Ne haragudj…- nézek rá

- Ennyi? Két órája itt ülök, és várok rád! Mit csináltál eddig?!- néz rám mérgesen

- Ültem egy parkban…- ülök le az előszobában

- És mégis minek?

- Egyedül akartam lenni…

- Történt valami?- kérdezi teljesen természetesen

- Hogy történt-e valami? Történt-e valami?!- egy pillanat alatt elborul az agyam- Még van pofád ezt így megkérdezni?! Terhes vagyok, és fogalmam sincs mi lesz velem! Te kijelentetted, hogy nem akarod ezt a gyereket és túl is léptél rajta! Teljesen egyedül vagyok, mert senki nincs, aki segítsen! Egy ember van, aki le tudná venni a terhet a vállamról, te, de te erre is képtelen vagy, mert leszarod az egészet!- állok fel vele szemben

- Ez nem igaz!

- De igen, igaz, és nem csak a baba nem érdekel, de téged az is hidegen hagy, hogy velem mi lesz! Amióta megtudtad, hogy terhes vagyok, csak azt hajtogatod, hogy mi lesz veled meg a bandával! Abba belegondoltál már, hogy velem mi lesz?!

- April, fejezd ezt be! Persze, hogy belegondoltam, de…

- Dehogy gondoltál!- vágok közbe- Azonnal eldöntötted, hogy lemondasz a saját gyerekedről! Esélyt sem adtál neki, végig sem gondoltad! Rám hárítod az összes felelősséget, pedig ez legalább annyira a te sarad is!- kiabálok az arcába- Neked fogalmad sincs róla, hogy mit érzek!

- Mit vártál, hogy majd kiugrok a bőrömből?!- kérdezi idegesen- Arra jövök haza, hogy terhes vagy, mégis hogy kéne reagálnom?! Nekem a banda az életem, és ezt te is tudod!

- Nem is kértem, hogy tedd félre! Semmit nem kértem tőled! Szerinted én ezt akartam?!

- Nem…

- Na látod! Mielőtt elmondtam volna, azt mondtad, hogy bármi is lesz, azon leszel, hogy segíts megoldani! A rohadt életbe, kapj már a fejedhez, Tom!- azzal otthagyom, és magamra zárom a fürdőszoba ajtaját.

Megoldjuk

Sziasztok!

Itt az új rész, bocsi, hogy csak így vasárnap este, de a hétvégén nem nagyon voltam itthon...

Jó olvasást mindenkinek! Kíváncsi vagyok a véleményekre!;)

Puszi!

44. rész

Az orvos szavaitól totálisan lesokkoltam.

TERHES?! ÉN?!

Először is nem találtam meg az autót a parkolóban, másodszor fogalmam sem volt róla, hogy ez hogy történhetett, harmadszor pedig gőzöm sem volt, hogyan fogom ezt beadagolni Tomnak… Kérdések milliói merültek fel egy másodperc alatt, és ide-oda cikáztak a fejemben.

Mi lesz így velünk? Mi lesz a jövőmmel? Az egyetemmel? Tom karrierjével? Mi fog hozzá szólni? Örülni fog? Megtartsam egyáltalán a babát?

És egyik kérdésre sem tudtam a választ…

Miután megtaláltam a kocsit a rendelő előtti parkolóban, beültem és percekig csak meredtem magam elé. Fogalmam sem volt mihez fogok kezdeni…

Otthon egy órán keresztül csak céltalanul kóvályogtam a lakásban, nézegettem magam a tükörben, megpróbáltam elképzelni hogy fogok kinézni óriási hassal, nagy fenékkel, vaskos combokkal… Vagy inkább vetessem el?

Kíváncsiságból megpróbáltam egy bazinagy díszpárnát begyömöszölni a fölsőm alá, de miután az sikeresen elszakadt a varrás mentén a feszegetés miatt, inkább feladtam.

Pár perccel este hét előtt Tom hívott.

- Szia kicsim!- szól bele vidáman

- Szia.

- Mi a helyzet?

- Semmi különös…- próbálok minél nyugodtabb hangon válaszolni- Hogy vagy? Mit csináltatok ma?

- Egy idióta beszélgetős műsorba voltunk meghívva… Halálra untam magam… Holnap valami díjátadóra megyünk, holnapután pedig irány haza. Hiányzol…

- Te is nekem.- válaszolom halkan

- Valami baj van?- kérdezi

- Nem, nincs!- vágom rá azonnal- Miért?

- Nem tudom, csak olyan furcsa a hangod… Történt valami?

- Nem, semmi. Egyszerűen fáradt vagyok.- sóhajtom

- Akkor jó.- sóhajt ő is

- Most inkább leteszlek, oké?

- Rendben. Aludd ki magad, nagyon szeretlek.

- Én is téged.- azzal leteszem a telefont. Hogy őszinte legyek nem ez volt a megfelelő pillanat arra, hogy a nyakába zúdítsam a ma történteket. Nagy valószínűséggel vagy sokkot kap, vagy ki fog borulni.

- Hát ez különös…- ül le Tom a hotel éttermében a banda többi tagja mellé

- Mi?- néz rá Gustav

- Valami nincs rendben otthon.- válaszol

- Anyuékkal?- kapja fel a fejét Bill

- Nem. Aprillel. Valami történt ma, amit nem mond nekem el…- int a pincérnek- Az előbb beszéltünk telefonon.

- Hát nem tudom.- iszik bele Georg a kólájába- Stefi semmit nem mondott.

- Theo sem.- Bill- Ha valami nagy gáz lenne, tutira tudna róla.

- Vagy csak falaz neki…

A következő két nap villámgyorsan eltelt. Minél inkább azt kívántam, hogy Bár sose kéne Tom elé állnom, annál gyorsabban röpültek az órák.

Természetesen amíg nem voltak itthon, bepróbálkozott a telefonsexxel, de jelen körülmények között semmi kedvem nem volt hozzá.

A banda gépe délelőtt tizenegykor landolt. Megbeszéltük, hogy Tomot megvárom a parkolóban a rajongók és a fotósok miatt. Idegesen kocogtattam a körmeimet az autónak dőlve, amikor hatalmas tömeg jelent meg a bejáratnál. Csak pár másodperc után sikerült kiszúrnom a sok emberközül a gitárost. A szemével engem keresett, amikor találkozott a tekintetünk. Hirtelen óriási boldogság öntött el, és az elmúlt három nap kétségbeesése azonnal eltűnt. Tudtam, hogy nem lenne szabad, de futni kezdtem felé. Tom nagy mackójárással indult meg felém testőrökkel az oldalán, majd amikor odaértem az ölébe kapott, én pedig átkulcsoltam a lábaimat a derekán. Egyikünket sem érdekelte, hogy holnap ezekkel a képekkel lesz tele az összes szennylap.

- Hiányoztál- bújok a nyakához, és úgy suttogok a fülébe, hogy csak ő hallja- Annyira nagyon hiányoztál…

- Te is nekem.- szorít magához.

Aztán egyik percről a másikra hirtelen kitört belőlem a sírás.

- Hé, kicsim… mi a baj?- kérdezi halkan, én viszont a könnyeimtől nem tudok megszólalni. Amikor Tom is rájön, hogy nem fog választ kapni, nagy léptekkel indul meg az autó felé a testőrrel az oldalán. Szó nélkül ültet be az anyósülésre, aztán ő is beszáll, és más ott sem vagyunk.

- Ne haragudj…- szipogom pár perc múlva.

- Történt valami?- pillant rám figyelmesen

- Nem. Vagyis igen...

- És elmondod?- nyújt oda egy zsebkendőt

- Talán…- sóhajtom

- Rossz?

- Nem tudom…- nézek ki az ablakon

Otthon aztán Tom szennyesét bedobtam a mosógépbe, és elindítottam egy mosást. Ő várakozóan ült a kád szélén, és onnan figyelte, hogy mit csinálok.

- Szóval?- szólal meg

- Szóval?

- Kivele, mi a baj.

- Bonyolult ez az egész…- ülök fel a mosógépre

- Megcsaltál?- szegezi nekem a kérdést elég nyugodt hangnemben

- Nem.- csóválom a fejem

- Jó. Akkor akármi is az, azon leszek, hogy segítsek megoldani, úgyhogy mondd el!- mosolyog rám bíztatóan. Úgy döntök, hogy egész egyszerűen, és egyenesen kibököm hogy mi a baj.

- Szóval…- kezdek bele- Voltam nőgyógyásznál, tudod, a fogamzásgátló miatt.

- Igen.

- A doki megvizsgált, de nem írt fel gyógyszert.

- Miért nem?- kérdezi

- Mert terhes vagyok…- nézek egyenesen a szemébe.

A pupillái egy pillanat alatt kitágulnak, és néhány másodpercig csak dermedten pislog rám.

- Minden oké?- kérdezem

- Nem…- válaszol rekedten- De… hogy történhetett?

- Nem tudom… Valószínűleg valami gáz volt, amit nem vettünk észre…

- Értem…- bámul maga elé megsemmisülten

- Sajnálom, Tom… Én sem így akartam…

- El kell vetetned!- kapja fel a fejét hirtelen

- Tessék?!

- Nem tarthatod meg!- néz a szemembe- Máskülönben mindkettőnk életének annyi…

Gyors vizsgálat

Sziasztok!

Itt az új rész, jó olvasást hozzá!;) (Dobjatok egy kommentet!)

Viszont szeretnék szólni előre, hogy lassan de biztosan közeledünk az 'első évad' vége felé, ami természetesen nem azt jelenti, hogy befejezem a történetet, mert tervezek egy 'második évadot' is, csak lesz egy nagyobb időbeli ugrás, és egyfajta lezárás is hamarosan. Azért szólok, hogy ne érjen senkit váratlanul!;)

Ja, majdnem elfelejtettem! +18! :D Nem vállalok senkiért felelősséget!:D

Puszi!

43. rész

 - Kihasználhatnánk az időt, amíg még itthon vagyok.- puszil a nyakamba Tom még mindig rajtam feküdve.

- Mire gondolsz?- szívom be az alsó ajkát

- Mindenféle mocsokságra…- mosolyodik el, azzal lassan elkezdi rólam lehúzni a melegítőnadrágot. Egy kicsit segítek neki, aztán újra átkarolom a nyakát. Célirányosan a bugyim felé indul el a kezével, de nem nyúl be, csak finoman simogatni kezd. Lehunyt szemekkel sóhajtok egyet és megcsókolom. Mi tagadás, ügyes ujjai vannak, még akkor is, ha szinte semmit nem csinál. Lassan lehúzom róla a pólóját, ő pedig óvatosan nyúl be a bugyimba. Úgy tűnik ma nagyon rámenős kedvében van! A szabad kezével felgyűri a trikómat , én pedig gyorsan kibújok belőle. Megcsókolom Tomot, és becsúsztatom az egyik kezem a melegítőjébe, ő azonban kihúzza onnan.

Kérdőn pillantok fel rá.

- Most ne arra koncentrálj…- csókolja meg a nyakam, és érzem, ahogy az egyik ujja már bennem is van. Egy meglepett sikoly szakad fel belőlem, amit mosolyogva nyugtáz, majd újra csókolózásba kezdünk. Ösztönösen megemelem a csípőmet, pedig ingerelni kezd a kezével. Finoman belemélyesztem a körmeimet a hátába, amikor még egy ujját megérzem magamban. Lehunyt szemmel kezdem csókolgatni a nyakát, mire ő is sóhajt egyet. Jócskán fel van izgulva, de egyelőre visszafogja magát. Nagyon-nagyon kezdem élvezni a helyzetet, és ezt ő is látja. Hátravetett fejjel nyögök, ahogy egyre gyorsabban mozgatja a kezét, ám ekkor megszólal a telefonja.

- Fel ne vedd…!- nyögöm, és mozgatni kezdem a csípőmet. Szó nélkül veszi ki a telefont a zsebéből, és a dohányzóasztalra dobja, de az továbbra is csörög.

- Ne foglalkozz vele… csak élvezz el…- csókol meg. Nem kell kétszer mondania, és máris egy hatalmasat sikítok az élvezettől. Az ujjait továbbra is mozgatja bennem, egyre lassabban, és csak akkor hagyja abba, amikor már én is lecsillapodtam.

- Imádom, amikor ilyen hangos vagy.- mosolyodik el.

Lihegve pillantok rá, és ahogy összepréselődik a csípőnk, érzem, hogy ő viszont még mindig mennyire fel van izgulva.

- Lássuk, te mennyire vagy hangos…- döntöm hanyatt a kanapén. A melegítőjét lehúzom a térdéig, és már a bokszerébe nyúlnék be, amikor újra megszólal a telefonja.

- Basszameg… David az…- ül fel Tom kezében a telefonnal- Mondd gyorsan, mert nem érek rád.- szól bele. Közben félig meddig lehúzom róla az alsónadrágot, és végighúzom a kezem a férfiasságán. Lehunyt szemmel dől hanyatt, miközben sóhajt egyet- Most…? Én most nem tudok odamenni… basszus…- nyög, ahogy végignyalok rajta- Nem, April nincs itt… ahh…- túr a hajamba- Francba már… oké, tíz perc…- teszi le.

- Na?- pillantok fel rá, miközben még mindig a férfiasságát simogatom. Nagyon fel van izgulva.

- Baba, ne haragudj, de le kell lépnem… Az egész banda rám vár…- húz fel magához

- Mi?- nyitom hatalmasra a szemeimet

- A spanyol utat kéne megbeszéljük…

- Ilyen nincs…- ülök fel

- Elhiheted, hogy én sem Davidről fantáziálok most…- grimaszol

- És kivont karddal akarsz kimenni az utcára?- nézek végig rajta

- Nincs más választásom…- puszil meg, majd öltözni kezd- Ha nem vagyok ott tíz perc múlva, a többiek leharapják a farkam…

- Akkor gondolom ma már ne várjalak…- pillantok fel rá

- Ne haragudj…- hajol oda egy csókért- És nézd a jó oldalát. Te legalább egyszer elélveztél, az én farkam viszont még mindig áll… Na megyek.

- Szeretlek!- csimpaszkodok a nyakába, a kanapén térdelve

- Én is szeretlek!- csókol meg még egyszer, aztán elengedjük egymást.

Az utazás napja nagyon hamar eljött. Stefivel és Theoval úgy álltunk a reptéren mint a naiv kisiskolások, amikor a fiúk felszálltak a gépre. Tom a kapuból még visszapillantott rám, aztán lazán a hátára dobta a hátizsákját, és ő is felszállt. Nem volt lehetőségünk a reptéren búcsúzkodni a rengeteg rajongó és fotós miatt.

- Hosszú lesz ez a három nap…- ül le a váróban Stefi az egyik székre elgondolkozva

- Az…- ül le mellé Theo is

- Tudjátok min gondolkoztam?- ülök le melléjük én is

- Na?

- Hogy Vic kihasználja-e, hogy Tom nincs itthon?

- Ha van egy kis esze akkor békén hagy- Stefi

- Ígyvan. És nem kell feltétlen tudnia róla, hogy nincsenek itthon.- Theo.

- Már tudja, mivel ma elvileg az irodában kéne lennem, de elengedett, hogy kijöhessek a reptérre. Meg nőgyógyászhoz is kell mennem.

- Nőgyógyászhoz?

- Gyógyszert felíratni. Tommal már egy hete megbeszéltük.

A nőgyógyászomnál rengetegen voltam, szóval annak ellenére, hogy magánrendelés és időpontom volt, minimum háromnegyed órát vártam, mire bejutottam.

- Jónapot!- megyek be

- Áhh, April!- veszi le a szemüvegét- Jöjjön csak be! Miben segíthetek?

- Fogamzásgátlót szeretnék felíratni.

- Rendben. Azzal gondolom tisztában van, hogy nem mindenkinek ugyanaz a gyógyszer válik be, ezért szükség van egy gyors vizsgálatra.

- Igen.- válaszolom

A ’gyors’ vizsgálat egy kissé elhúzódott, amiért kezdtem eléggé feszengeni. Félévente járok rutinellenőrzésre, és eddig még sosem fordult elő, hogy valami gond lett volna. Az orvos homlokráncolva hümmögött

- Mondja csak April- pillant rám a doki a szemüvege mögül- Van magának komoly kapcsolata?

- Igen van- jövök ki a kis öltözőfülkéből a vizsgálat után

- Akkor megtenné, hogy átfárad a szomszéd rendelőbe egy gyors ultrahangra?

- Öhh… igen, persze…

Kezdtem egyre idegesebb lenni.

A ultrahang nagyjából öt percet vett igénybe. Az orvos csak rápillantott a monitorra, és máris felderült az arca.

- Miért is van erre szükség?- kérdezem

- Nos nézze hölgyem. Ha szeretné, én nagyon szívesen felírok magának fogamzásgátlót, de nem hiszem, hogy mostanában szüksége lesz rá.

- Mi? Miért nem?

- April, magácska terhes.- néz rám a doki egy aprócska mosollyal az arcán, én viszont azt sem tudom hirtelen, hogy sírjak vagy nevessek az imént hallottak után…

Remélem a rész végével mindenki elégedett és sikerült meglepetést okoznom!;)